A nagykunság szobrásza Papi Lajos

Előszó

Papi Lajos ősművész abban a tekintetben, hogy a felfedezés erejével elsőként látja meg a dolgokat, elsőként fejezi ki, az élmény a mű nem lenézett, hanem fő tartozéka. Csak azt mintázza, amire rácsodálkozott, amit a megtalált forma közegében megragadott, - mindig elsőként a nagyvilágon a nagyvilágnak. A papi-mű ábrázolás és új földrészre bukkanás önmaga törvényei szerint a szobor egyedi képletével. Tömszi alakzatok gömbölyded méltóságával, - ősnyugalom ez és dinamika, - kutatja azt az értéket és kincset, ami rejtőzik, - erő és áhítat formálódik e szobrászi piknikusságban.
Ha a klasszikus mérték meg is változott, a realizmus maradt a műfaj örök jelen ideje, növelt, újított változataival. Mondhatjuk pontosítva a fogalomkört, - a realizmus nagy elágazásainak termő ágai Hincz Gyula, Vilt Tibor, Varga Imre, Somogyi József szobrászatában asszociatív elemeket is tartalmaznak, - a valóságleírás, a valóságértelmezés, világanatómia és absztrahálás megfelelő arányokkal építi munkásságukban az egyedi értékrendet. Papi Lajos a maga elvonatkoztatásait nagykunsági természeti, történelmi környezetben végzi olyan arányrenddel, mely az ősformák kiemeléseinek nagyobb mértékét helyezi előtérbe, - az átírás hevessége bizonyos pontnál nyilvánul meg változó komponensekkel. Hol a megnyújtott forma, hol a gömbösítés kiemelései érvényesülnek, hol az arc általánosítása uralkodik, máskor az anyagtársulások hordozzák az eszmét, melyért a szobor születését indítványozza. Kopogtatja a múlt feledésbe merülő fontos részeit és felszínre hozza a szoborban. Szellemi föld ez, nemcsak emberarc, nemcsak táj. Egyszerre a Nagykunság és az emberiség. Vissza