A néma forradalom

Előszó

Részlet a könyvből:
A néma forradalom (Sövényháza, 1937 február 4.) Nehéz, piszkos téli reggel. A Tisza sárga-szennyesen hömpölyög előttem. A parton hosszában fűzfaerdő húzódik; és csak a túlsó oldalon látni, megbújva a fák mögött, fehér házakat. Olyan reménytelen minden körülöttem, hogy még gondolkodni is alig merek. Az eső egész éjjel esett, a felhők most is alacsonyan lógnak; bármely pillanatban megint megeredhet. Az innenső parton kocsikkal várakozunk, a túlsó oldalra szeretnénk kompon átkelni. A komp PALLAVICINI Alfonz Károly tulajdona. A környéken minden az övé: a földek, a faluk, az emberek, a csendőrlaktanyák és a templomok. Nagyúr, a szó középkori, feudális értelmében. Hidat nem lehet a Tiszára verni, mert akkor a kompra nem lenne szükség, márpedig abból neki nagy jövedelme van. Egyedül csak ő szállíthat át kocsikat és embereket a folyón. A környező falvak hiába viaskodnak: minden úgy történik, ahogy az Isten és az őrgróf akarja...
Várjuk a kompot, de az is nagyúr: reggel hat óránál előbb nem hajlandó átjönni értünk. Nagy, otromba, sáros alkotmány a komp. Talán csak az orosz folyókon lehet még ilyeneket látni. Különben az egész tájon van valami oroszos vonás. A megáradt sárga folyó, a végtelen síkság és az elnyűtt, elkopott emberek orosz író regényébe kívánkoznak. A túlsó parton végre megmozdul a komp. Az emberek válla nekifeszül a kötélnek: ütemesen lépkedve húzzák a lomha jószágot. Egyszerre rántanak a kötélen; mozdulatuk a Volgán hajótvontató orosz muzsikokéra emlékeztet. Az ember szinte várja az „EJ UHNYEM" felcsendülését, de a magyar muzsikok némák. Megkínzott arcuk feketén komor, toprongyos alakjuk keserűen hangtalan, összeszorított ajkuk hallgat. Vissza