Egy veszélyes örökség. Egy titkokkal teli város. És egy bebörtönzött, bosszúszomjas uralkodó.Budapesten a nem evilági lények kényes egyensúlyban élnek egymás mellett. A boszorkányok sötét hálót fonnak, embereket átkoznak meg, hogy a saját céljaikra használják fel őket. A vízitündérek elzárt királynőjüket siratják a folyóban, a táltos, Csongor pedig a Nap fiaként az embereket védi. Ide érkezik meg Lona hosszú távollét után, aki Argilus egyik leszármazottjaként maga is igazlátó: kiolvassa a titkokat a szemekből, kimondja a démonok nevét, akiket így szolgáivá tehet. Találkozik távoli rokonaival, a Wesselényiekkel, akiknek az őse, az árvízi hajós zárta el Tündér Ilonát a Gellérthegybe a nagy árvíz idején, 1838-ban. A folyó vize azonban újra emelkedik, a királynő hamarosan kiszabadul, és bosszút áll ellenségein. Vajon sikerül Lonának összefognia új társaival, hogy együtt akadályozzák meg a katasztrófát? Az Argilus krónikák első kötete akciókkal teli urban fantasy, ahol a magyar néprajzból ismerős lényekkel találkozunk. Budapest másik arcát ismerjük meg, ahol árulás, titkok és némi romantika mellett sodró lendülettel követik egymást az események, egészen a váratlan végkifejletig. A kötetet a szerző linómetszéssel készített illusztrációi díszítik. BASA KATALIN író, grafikus, a néprajz szerelmese. Életének első felét olvasással töltötte. Miután megunta a vámpírokat és a vérfarkasokat, elhatározta, hogy magyar hitvilágból ismert figurákat ereszt szabadjára a könyveiben, ahogyan az egy bölcsészhez illik. Basa Katalin maga illusztrálja az írásait, és amikor nem a következő történetén dolgozik, akkor a Duna partján sétál, és kavicsokat gyűjt.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.