A női szépség az európai festészetben

Előszó

Platón "Lakomá"-jában Arisztophanész az emberi ősnemzetség mítoszát beszéli el. Valamikor, így szól a történet, a férfi és a nő egy testet alkotott. Ezeknek az embereknek "erejük és bátorságuk szörnyű volt, s gondolkozásuk nagyratörő", úgyhogy maguk az istenek is féltek tőlük. Zeusz ezért kétfelé osztotta őket, s azóta minden ember valakinek az ellenpárja, akit örökké keres és megtalálni remél. A mélyértelmű mítosz hasolatszerűen fejezi ki az ember sóvárgását válaszoló ellenképe után. Ez a vágyódás hajtotta Don Juant szünet nélkül egyik nőtől a másikhoz - s vajon nem efféle kívánságból ered-e művész fáradozása is, hogy a női szépség eszményi képét megteremtse? Minden korszak más női eszményhez jutott eközben, mert a társadalmi átrétegeződésekkel a szépségfogalom is megváltozott, az általános stílusváltozásnak megfelelően. Nem létezik tehát idő felett álló szépségeszmény; magának Albrecht Dürernek is, aki úgy vélte, hogy szenvedélyes igyekezettel felderítheti az emberi test eszményi arányait, végül be kellett vallania: "Hogy mi a szépség, azt bizony nem tudom."
Az ókor alkotásainak azonban gyakran példaszerű, kanonikus értéket tulajdonítottak. "Az antik eszményalakok... az eszményi értelemben vett szépséget testesítik meg anélkül, hogy elvont formulákba tévednének. Egyforma távolságban állnak a természettől és az elvont eszmétől; ennek megfelelően a természet-szellem emberi feszültségviszonyának éppen a közepén fekszenek. Talán ebben rejlik elismert abszolút szépségértékük titka." (E. Gudenrath) A helléneknek a testi szépség iránti eredendő tisztelét, ami a fenséges nőalakokból árad, ez a ránk maradt történet is megvilágítja: Phrüné, a hetéra - aki állítólag Apellész, a festő és Praxitelész, a szobrász modellje volt - az Eleusziszben tartott Poszeidón-ünnepen a parton összegyülekezett nép szemeláttára levetette ruháit és fürödni szállt a tenger hullámaiba; az istenekhez hasonló asszony megpillantása szent borzongással töltötte el a görögöket. Azt hitték, hogy "Aphrodité Anadüomené", a "Habokból született Venus" jelenik meg előttük magasztos szépségében. Vissza