A Noszty fiú esete Tóth Marival I-II.

Előszó

Utóhang

Az erdők elpusztulásával elvesztek a bennük lakozó nagy állatok, bölények, medvék. Hiszen természetes valami. Épp úgy elpusztította a folytonos civilizáció és az iskola előnyomulása a babona, a miszticizmus sötét rengetegeit tehát szükségképpen el kellett tűnniök e kiirtett homályokból a meséknek. A fantázis szívesebben táplálkozik a sejtésből, mint a tudásból. A nagy mesemondók eltűntek tehát a föld színéről és vissza se fognak térni többé. Dumas, Hugó Viktor és Jókai után bezáródik a kapu és nem valószínű, hogy még valamikor megcsikorduljon sarkaiban.
Az elbeszélő és a színi irodalom most már a hétköznapi életből meríti tárgyait. De még nem egészen. Még mindig sok nyűgözi a konvencionális sablonokból. A szabályszerű elbeszélő művek (az akadémiai recept szerint írottak), bizonyos unalmat keltenek, mint a szabályosan épített házak. Semmi sem lehet egyhangúbb, látjuk a nagy városokban. Holott a falusi házikók, hol az emberek külön-külön szükséglete és ízlése érvényesül a legegyszerűbb formákban, változatos, kedves képet nyújtanak.
Csodálatos, hogy az emberiség e tekintetben milyen fiatal még és mennyire tele van naivsággal. Főleg a színpadi művek közönségénél tapasztalható. - Ott ül a nézőtéren s látja a darab legelején, milyen rosszul áll az egymást szerető fiatalok dolga s még csak jobban romlik a második felvonásban: elszorult lélegzettel, remegő aggódással várja a fiatal pár sorsát. Pedig csak a színpadra kell vetni egy tekintetet, s ha az áll ott, hogy »vígjáték«, még az angol bank sem olyan biztos, mint a házasság az utolsó jelentben.
Nemde különös, hogy egy az érdeklődés megfeszítésére igyekvő műben előre meg legyen határozva a végkifejlődés. Vissza