A papíruszok világából

Előszó

Amikor a homerosi eposzokat olvasva, szemünk előtt megjelennek a hellén világ hajnalának klasszikus képei, amikor Platon dialógusainak tanulmányozása közben a görög gondolkodás csúcsaira emelkedünk fel, és amikor Sophokles drámáiba mélyedve az emberi lét örök problémái tárulnak elénk, sokszor felmerül bennünk az a kérdés, hogy hogyan jöttek létre ezek a szellemi csodák, s keletkezésük titkát kutatva fel sem ötlik az a másik kérdés, hogy hogyan van az, hogy mindez ma is megvan és a miénk. A görög csoda sokat vizsgált és kutatott főproblémája mellett, hogy mindez egyszer létrejött és formát nyert a földön, szinte elvész az a kérdés, hogy ami egyszer volt, hogyan maradt ránk, a hellén világ késő örököseire több, mint kétezer év távolságán keresztül. Pedig a fennmaradás alig kisebb csoda, mint maga a keletkezés. Az utóbbi a ködszerű gondolati lét vívódása az érzékelhető formáért, az előbbi az életrekelt gondolat élet-halál harca az elmúlás törvényével.
Ha az egykori görög szellem írásos megnyilatkozásain végigtekintünk, ugyanazt érezzük, mint amikor az olympiai síkságon járatjuk végig szemünket. Amint ott az egykori szent liget eleven életének csak összedőlt romjait látjuk, melyek között alig egy-egy alkotás tudott ellenállni a természeti erők és az emberi kéz pusztító hatásának, itt is annak, amit az antik görögség egykor írásba foglalt, csak kis töredéke élte túl hosszú századok enyészetét. Vissza