A párisi Notre-Dame

Előszó

VICTOR HUGO
«Két éves volt e század» - így fejezi ki Victor Hugó egy életrajzi tárgyú költeményében azt a száraz tényt, hogy 1802-ben született. Jellemző félsor. Mintha a gyermek Hugó körül a század is gügyögő kisbaba lenne. Ezt a gyermekhez és lírikushoz illő, mindent magára vonatkoztató és a maga képére festő látásmódot holtáig megőrizte. Ha írásai varázsának átengedjük magunkat, mi is hajlandók vagyunk elhinni, hogy a XIX. század eleje együtt gügyögött a gyermek Hugóval, együtt élték át ifjuságukat a romantika felszabadító harcaiban, férfikoruk delét a századközép szociális és politikai szabadságküzdelmeiben, alkonyukat a századvégnek apokaliptikus összeomlásokat jósló válságaiban.
Hogy a napvilágot Besanconban pillantotta meg, az «csak véletlenség volt» : katonatiszt apja rövid ideig ebben a városban állomásozott. Hugót nem fűzték emlékek szülővárosához és nem is látta viszont soha. Családját, amelynek előkelő származásáról egész legendát költött, lotharingiai eredetűnek mondta. Ifjú korában sokat harcolt annak a grófi címnek elismeréséért, amelyet apja Bonaparte Józseftől kapott, s ilyenfajta sznobságoktól később, szélső demokrata korában se szabadult meg egészen.
A mozgalmas életű katona sokszor hagyta magára családját. Hugó két fivérével együtt anyja mellett nevelkedett. Csak a spanyolországi kaland idején töltöttek együtt rövid időt a leigázott ország gyűlölettől izzó fővárosában, ahol a kirendelt király udvari életet próbált teremteni. A leendő költő - szemén keresztül -itt kapta azokat a benyomásokat, amelyek később az Orientales és a Notre-Dame pompás leírásainak az élmény hitelességét adták meg. Vissza