A pézsmaszagu ember

Előszó

Részlet a könyvből:
A pézsmaszagu ember

Borzasztó eső volt és egy fiakkerben vágtattam a városban, hogy lebonyolítsam üzleti ügyeimet. Bár csapdosva be vert az eső a kocsiba, azért mégis kissé előrehajoltam hogy az újságot olvashassam, mert egy rendkivüli érdekes eset volt abban leirva s a rendőrség a hires Károssy detektivvel az élén, mind az napig, nem tudta kinyomozni a rejtélyes ügyet, ugy, hogy senki se tudta, hogy bűnüggyel állanak-e szemben, vagy pedig csak egy fantasztikus őrült csalafinta ügyéről van szó.
A dolog lényege abban állott, hogy lakásokban, néha nyilvános tereken az est homályában összekötözött embereket találtak, akiknek gúzsba volt hátrakötve kezük és pézsmaillattal voltak elbódítva, aztán le voltak szorítva a földre, anélkül azonban, hogy akár kirabolták volna őket, akár egyéb bántódás esett volna rajtuk. Az egyetlen dolog még ami az áldozatokkal történt, az volt, hogy a nyakuk meg volt harapva, mintha valaki szenvedélyes csókkal borította volna el azt. Mindig egy sor irás volt mellettük s a papírlapra állandóan ugyanez a pár szó volt írva: »Ez az én munkám, amelyben nekem örömem telik, a halhatatlanság nevében, Xavér!«
Kocsimmal egy utca sarkához értem, azt hiszem a Bálvány-utca volt az, amikor fiakkerem hirtelen megállott. Egy bozontos hajú és rőtszakállu ember integetett kocsisomnak és alig várva a feleletre, felnyitotta a kocsi bőrtakaróját, beugrott mellém a kocsiba. Vissza