A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata I.

Előszó

Több mint egy évtizede már annak, hogy az ujabb magyar törvényhozásnak egyik legkiválóbb alkotása, Plósz Sándornak általánosan elismert nagy műve, a polgári perrendtartás hatályban van. Mint az 1925: VIII. törvénycikk miniszteri indokolása is megállapitja, az elméletileg kiváló alkotás a gyakorlatban is kitűnően bevált; hogy a nagy mű nem válthatta be mindenben azokat a reményeket, amelyeket tervezői és megalkotói hozzá fűztek, annak nem az elméletileg tökéletesen átgondolt és nagy gyakorlati érzékkel megalkotott törvény, hanem hazánknak az utolsó évtizedben elszenvedett szomorú sorsa az oka, amely a jogszolgáltatásban is érezteti káros hatását. A jogszolgáltatásnak ez a kényszerhelyzete inditotta a törvényhozást arra, hogy számolva a gyakorlati követelményekkel, a polgári perrendtartás monumentális épületén az alappillérek érintése nélkül egyes részletmódositásokat tett, amelyek célja az eljárás egyszerűsítése és ezzel gyorsitása. Hogy a tett módositások, nevezetesen a tanácsrendszer háttérbeszoritása, az irásbeliségnek tágabb körben érvényesitése, a közvetlenség elvének elhomályositása, a birónak mechanikai munkára (jegyzőkönyvvezetésre) szorítása elérik-e e céljukat, az nem egészen bizonyos, de bizonyos az, hogy a kiemelt módositások foltok a ragyogó épületen, amelyeket, amint a viszonyok megengedik, el kell tüntetni, aminthogy maga a törvényhozás is ideiglenesnek tekintette azokat. Vissza