A porba hullott gyöngyszem

Előszó

Őszinte, széles mosoly és kitárt kar - ez a vendégvárás szeretetteljes szimbóluma. Így teszünk mi is jelképesen, amikor városunkban vendégeket fogadunk. Milyen furcsa a hely, a földrajzi táj szeretete! Ezt szinte csak akkor érezzük, fogjuk fel, ha eltávolodunk, elutazunk, majd - alig tudjuk kivárni - végül vissza-, hazaérkezünk. Mintha az ember életének is lenne premier plánja és totálja. Az idő teltével változik a kép, kisebb lesz, ami nagynak látszott, s fordítva. A nagy totálba szinte minden belefér, még a szagok is, a már-már ízzé váló édeskés illatok, az almáé, a szántásé, a virágzó muskátlié, a kémények torokkaparó füstjéé. Csak ha gondolatban közelebb érünk, látjuk meg a lapátot markoló kezeket, a házakat, életünk szűkebb tereit, a művészi, kulturális élet nélkülözhetetlen alakjait, a szívet dobogtató, tapsra, üdvrivalgásra csábító teljesítményeket elért sportembereket.
A szülőföld iránti érzelem sűrű, nagyon nehéz igazán szétbontani. S talán még szorítóbb a ragaszkodás az iránt a térség iránt, melyet Ratkó József nagyon keserűen "leszólt vidéknek" volt kénytelen nevezni. Hosszú idő kell ahhoz, amíg e bénító jelzős szerkezetből kitörünk. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a vizitáló vendégek, akik jó érzéssel, s reméljük, kellemes benyomásokkal távoznak majd. Olyasféle a lakóhely, mint a fának a gyökér. Mi a gyökerekig szeretnénk megmutatkozni. Üdvözlésre kitárt kezünkben most benne a könyv, amit tisztelettel ajánlok, a várossal együtt, minden kedves Nyíregyházára látogató szívébe és minden kedves nyíregyházi állampolgár figyelmébe. Vissza