A porban

Fülszöveg

A századforduló magyar elbeszélő-művészetének legnagyobb élménye: az ország súlyos társadalmi problémáinak felfedezése volt. A Nyugat-mozgalom nagy prózaírói ezt az élményt még inkább elmélyítették, s a kor gyermekének szociális és emberi válságait olyan erővel fejezték ki, aminővel addig a magyar elbeszélő-művészet legnagyobb mestereinél sem találkozhattunk. Regényeikben és novelláikban a századfordulótól kezdve megjelenik az elmaradott, reménytelen és elviselhetetlen Magyarország képe.
Ez a kép bontakozik ki a harmincéves korában hirtelen elhunyt, nagy tehetségű Török Gyula társadalmi regényében, A porban lapjain is; a magyar táradalom egyik legfőbb korabeli problémája - a dzsentri válsága s ezzel párhuzamosan a magyar polgárosodás kudarcának szorongató rajza. A Nyugat nagy prózaíró nemzedékéhez tartozó Török Gyula elbeszélő művészete számos szállal kapcsolódik a XIX. század magyar prózájához, elsősorban Tolnai Lajoshoz és Kemény Zsigmondhoz, a legsúlyosabb kérdések felvetésében megnyilvánuló felelősségérzete s az atmoszféra komorsága viszont a nagy orosz realistákéra emlékezteti az olvasót. Nem véletlen, hogy A porban hősét a magyar oblomovizmus megtestesítőjének is szokták tekinteni, s nem alaptalanul. De a regényt olvasva meggyőződhetünk arról is, hogy Kender Pál története több holmi tehetetlenségi állapot bemutatásánál.A regény egy ember feloldhatatlan bénaságáról szól - de ennek a bénaságnak másféle jellege van, mint aminővel Goncsarov ruházta fel a maga hősét: ezt a bénaságot még le lehetne vetkezni. Tehetetlenség és bénaság helyett inkább - kényszerről van szó, megfellebbezhetetlen történelmi és gazdasági erők kényszeréről, amelyek a regény konfliktusát és a hős tragédiáját meghatározzák. Így lesz irodalmilag is teljes a magyar dzsentri haláltáncának a képe, s ezért tartja - joggal - számon Török Gyula regényét a magyar kritikai realizmus legjobb alkotásai között az irodalomtörténet. Vissza