A primitiv kultura

Előszó

A történelemelőtti korokban élt ember képének és kulturájának megrajzolásával egész sora a tudományoknak foglalkozik. Száz és száz tudós könyvtárra rugó könyvet irt már erről a kérdésről össze és ennek a kis munkának megirója nem is tüzhetett ki maga elé más célt, mint nagy általánosságban fölvázolni azokat az ösvényeket, amelyeken az ősemberhez közelebb férkőzhetünk és föltüntetni a jelentősebb állomásokat, amelyekhez a tudomány eddig elérkezett. A kutatások természetesen még nem értek véget, sőt igazában csak az anyag összehordásánál tartunk, ami hatalmas föladat, ha meggondoljuk, hogy a földön ma élő, ezerötszázmillióra becsült ember őstörténetéről van szó. Őstörténetéről, tehát olyan időkről, amelyekből a történelem rendes forrásai, irott emlékek nem maradtak fönn és amely az emberiség gyermekkoránál kezdődik és a tulajdonképeni történelembe való belépésével ér véget. Az ősemberrel foglalkozó tudományok ezért már csak viszonylagos ujságuk miatt is sehol sem mondták ki az utolsó szót, hiszen Boucher de Perthes 1836-ban fedezte föl Franciaország északi részén,a Somme völgyében a jégkori ember maradványait s 1854-ben jelent meg Appli és Keller első jelentése a zürichi tóban talált őskori cölöpépitményekről és a Meyer-féle Konversationslexikon csak 1885-iki kiadásában hozza a palaeanthropologia tudományának első meghatározását. Igy alig százesztendős az egész tudománykör és hogy e könyv szerzője mégis elérkezettnek látta már az időt arra, hogy az eddigi eredményeket a nagy világégés után ujra tanulnivágyó olvasóközönséggel megismertesse, erre két oka is volt. Az első az, hogy a fejlődő tudományok népszerü bemutatása, a tudományos munka megállást nem ismerő, szüntelen folyama, a kutatók válvetett erőlködése, egy tudomány megszületése és első küzdelmes évei valahogy közelebb állnak minden dolgozó olvasóhoz, mint a már régen elért eredmények ismertetései. A verejtékes munka izét érezzük ki belőlük és a tudás szolgálatába állitott verejtékes munka minden részvétünket és érdeklődésünket fölébreszti. De azonkivül az emberiség utja legkezdetlegesebb kezdetétől mindmáig folytonos fejlődés volt és ha az emberi társadalmak fejlődése látszólag olykor meg is állt, ha a lelkeken néha erőt is vett a bus pesszimizmus, a technikai és szellemi kultura iránya egyenes vonalu haladást mutat. A haladás fölismerésére pedig az eddig megtett ut számbavétele a legbiztosabb mód, amely egyben a legbiztatóbb reménység is arra, hogy folytonosan előbbre megyünk. Vissza