A pszichológia története

Fülszöveg

Ebben a könyvben az olvasó a pszichológia történetének első marxista feldolgozását kapja. A szerző 37 íven fogja át a pszichológia - filozófián belüli - előtörténetét és rövid, de annál tarkább önálló történetét. A megoldás mégis sikeresnek bizonyult: a marxista tudománytörténetírás számára példamutató módszert követ, amely a tudomáyntörténeti tények, iskolák, irányzatok és ágazatok már-már áttekinthetetlennek tűnő kuszaságában fel tudja mutatni a problémák megoldásának belső dialektikáját. S mindezt úgy teszi, hogy az immanencia "szépségének" kedvéért nem áldozza fel a konkrét tudománytörténeti események némelyikét, abba a hibába sem esik, hogy a tudományfejlődés "külső", társadalmi determinánsait felejtené el bemutatni.
A könyv két részre tagolódik, Az első rész a pszichológia előtörténete a filozófián és a természettudományokon belül. A szerző az antikvitás, a feudalizmus, a reneszánsz, az újkori racionalizmus és empirizmus gondolkodóinak műveiből éppúgy, mint az újkori természettudományból azokat a legfontosabb megoldási kísérleteket emeli ki, amelyek valóban részei a pszichológia történetének: részben úgy, hogy szükségszerűen vezettek el a pszichológia szaktudománnyá önállósulásához, részben pedig úgy, hogy az önálló pszichológia, miközben megtagadta a filozófiát mint ősét, művelőinek tudtán kívül újra meg újra visszatért hozzájuk, amikor az empirikus tények értelmezésében nem nélkülözhette az elméletet.
A második részben a pszichológia önálló történetének ismertetése e történet közvetlen filozófiai és természettudományos előfeltételeinek vázolása után következik. Ezután azt a "hat programot" mutatja be szerző, amelyek szerint a különböző tudósok különböző módon elképzelték a pszichológiának kísérleti tudománnyá alakítását. Ezek: Wundt kísérleti programja, Mach és Avenarius empírokriticizmusa, Brentano koncepciója, Spencer programja, Rush elképzelése és Szecsenov gondolatrendszere. Az önálló pszicológia klasszikus korszakából Hering színérzékelési kísérleteit, a reakcióidő-vizsgálatokat, Ebbinghaus emlékezetvizsgálatait, a készségek kialakulásának korai vizsgálatait, különböző diagnosztikai eljárásokat, elméleteket ismertet, hű képet rajzol a gyermeklélektan és az állatlélektan kezdeti eredményeiről, valamint a pszichikum Wundt-féle és pozitivista társadalmi meghatározottságáról, a szuggesztió és az utánzás fogalmára épülő különféle elméletekről (Durkheimnél, az újkantianizmusban, az életfilozófiában, illetve Mac-Dougallnál).
Jarosevszkij a pszicológia válságtüneteinek ismertetésénél is megőrzi a tudományos objektivitást, és a válság társadalmi okait sokoldaúan elemezve itt is tárgyilagos ábrázolást ad. Így ismerteti azokat az iskolákat, amelyekre a század elején bekövetkező válság után felbomlott a pszichológia: Titchener iskoláját, a Würzburgi iskolát, a pragmatista funkcionális pszichológiát, a klasszikus behaviorizmust, a Gestalt-pszichológiát és a pszichoanalízist. Hasonlóan jár el a húszas évek végén bekövetkező második válsággal, amelynek termékeiként a neobehaviorizmust és olyan szociálpszichológiai irányzatokat mutat be, mint a Lewiné, a Morenóé, a neofreudistáké. A könyv a szovjet pszichológia legjobb eredményeit ismertető fejezettel zárul. Vissza