A Purgatorium

Előszó

Hat éve múlt, hogy Dante nagy költeményének a Divina Commediának első harmadrészét, a Pokolt, teljesen elkészülve, alakhű fordításban, a szükséges bevezetésekkel és jegyzetekkel fölszerelve, a tek. Akadémiának bemutattam s ötödik éve, hogy az az Akadémia kiadásában megjelent. Akkor azt reméltem, hogy három év alatt a második s ismét három év alatt a harmadik részszel is elkészülhetek. Hogy az első határidő megkétszereződött s csak hat év múlva lehet szerencsém a Purgatorium teljes fordítását bemutatni, nem akaratomon s készségemen múlt. Nem említve éveimmel hanyatló erőmet, viszonyaim az idő óta oly változást szenvedtek, a melynél fogva sokkal kevesebb időt fordíthatok irodalmi foglalkozásokra mint az előtt, s még kevesebbé rendelkezem a zavartalan nyugalom s egy munkába mélyedhetés, oly mértékével, a minőt - talán minden mások fölött - a Dante fordítása követel. Mert ha általában is igaz a római költő (Ovid. Trist. L. I. 1.) állítása, hogy
Carmina secessum scribentis et otia quaerunt - kétszeresen igaz arra nézve, a ki Dantét fordítani, vagy is a maga nyelvén megszólaltatni, mintegy újra költeni akarja. Ha egyszer túl esett a tárgyi nehézségeken a szófukar tömött gondolatok és eszmék értelmezésén s tisztában van azzal, a mit a költő mondott s neki utána mondania kell, akkor előtte áll a terzinák egymásba fonódó hármas rímeinek a nehézsége. Dantét nem lehet strófánként fordítani s abba hagyni, mint a Tasso octava ríme-it, melyek nyolcz sorral befejezvék s nyugvó pontot engednek; Danténál csak mindenik ének végén van a nyugvó pont. Danténak egy terzináját sem lehet lefordítani, legalább a fordítást végleg megállapítani, míg legalább a következő terzinával s annak rímeivel tisztában nem vagyunk, de ennek a középső sora már tovább utal a következő terzina első és második sorára, s így a fordítónak az egymásba fogódzó terzinákon mindig előre és vissza kell tekintenie s mint egy hanglétrán föl és alá szaladgálnia... Vissza