A rádiólokátor alapelvei I.

Előszó

Tárgyak helyének meghatározása
A rádiólokátor a második világháború alatt kifejlesztett elektronikus készülékek egyik legfontosabbika, olyan eszköz, amelynek segítségével meg lehet határozni nagy vagy kis távolságra lévő repülőgépek, hajók, földrajzi alakulatok, városok vagy egyéb tárgyak helyét bármely időben, akár éjjel, akár nappal. Fontossága bebizonyosodott a katonai és tengerészeti hadműveletekben, a modern hadviselés majdnem minden fázisában, békés célokra való alkalmazása pedig óriási lehetőségeket nyújt.
A legrégebbi és legáltalánosabban alkalmazott mód valamilyen repülőgép, hajó vagy egyéb tárgy helyének meghatározására a látás útján történő érzékelés. Lövegek irányítására, bombák ledobására és más hasonló célokra alkalmazott régebbi készülékek látható fénnyel és optikai segédberendezésekkel külső fényforrásból jöhet; ez utóbbi esetben a fény a Napból, vagy a megfigyelőállomás helyén felállított fényszórókból vagy onnan kilőtt világító rakétákból származik. Az optikai berendezések, beleértve a lövegek távcsöveit, a hajszálkeresztes teleszkópokat, optikai magasságmérőket, optikai lőelemképzőket és irányítókat, szintén alkalmasak nagyon pontos helymeghatározásra, és valószínűleg továbbra is alkalmazásra fognak kerülni a hadműveletek alkalmával, ha a látási viszonyok kedvezőek. Azonban a látás nagyon korlátozott, és ezek a korlátok általában nem befolyásolhatók; az optikai helymeghatározók gyakran teljesen felmondják a szolgálatot, mint például félhomályban, ködben, borús időben, éjjel, vakító napsütésben, és nagyobb távolságra, a föld görbülete miatt, nem használhatók. Vissza