A régészeti geológia és a történeti ökológia alapjai

Előszó

Az ipari civilizáció - amelyben élünk - mindössze két, két és fél évszázados múltra tekint vissza. Ez az idő szinte pillanatnyinak tűnik a paraszti, földművelő, állattenyésztő közösségek 10-12 ezer éves múltjához képest, míg a termelő, mezőgazdasági közösségek egzisztálásának ideje eltörpül, ha a vadászó közösségek több mint egymillió éves fennmaradásával vetjük össze, míg a vadászó ember, egyáltalán az emberi nem kialakulásának ideje szinte szemvillanásnyi Földünk milliárd években mérhető geológiai történetéhez képest.
Hogy mennyire kicsi és nagy egyszerre az ember és az egyének és közösségek micsoda szívósággal küzdenek meg az őket körülvevő hatalmas erejű természettel, csak az értheti meg igazán, aki már egyedül nézett szembe a végtelennek tűnő, kővel, kaviccsal, homokkal vagy sós anyaggal fedett sivataggal. Esetleg társ nélkül botorkált a sűrű, szúrós aljnövényzetű, nedves és hideg tajgában, vagy magára maradt a hófedte, embertelenül rideg tundraterületen. Ezek az élmények azok, amelyek egyértelműen megértetik, hogy milyen fontosak azok a távolról, a civilizációs centrumokból nézve rendkívül egyszerűnek, sőt primitívnek, kultúrálatlannak tűnő emberi közösségek, amelyek a legváltozatosabb és helyenként igen nehéz megélhetést biztosító földi környezetben is megteremtik az emberi közösségek, az emberek fennmaradásához szükséges feltételeket és a legalapvetőbb emberi javakat. Ezeknek a közösségeknek a léte teszi lehetővé, hogy az "ember földjeként" létezzen még napjainkban is a sivatag, az őserdő vagy akár az örök fagy világa. Ezeknek a "természeti" népeknek, közösségeknek az eredete, kultúrája, hite, az őket körülvevő természettel kialakított viszonya és életfennmaradási stratégiájuk akár több száz generáció több ezer éve felhalmozott, átalakított tapasztalatain is alapulhat. Mit is jelent, mit is jelenthet ez a tapasztalat? Vissza