A régi magyar művészet európai helyzete

Előszó

Részlet:

A magyarországi művészet történetének, mint tudományszaknak fejlődése oly sajátosan alakult, hogy ha a műtörténetnek ránk nézve mindenesetre e legfontosabb mezején tovább akarunk jutni, előbb néhány lépéssel vissza kell mennünk. Vissza kell térnünk felfogásban, módszerben és tudományszakunk etikája tekintetében arra az ösvényre, melyet az úttörő régi nemzedék taposott, élén azzal az Ipolyival, kinek centenáriumára most készülünk. Szakítanunk kell a közelmúlt azon meglehetősen begyökeresedett felfogásával, mely a hazai műemlékvédelem felelős helyéről hirdette, hogy „a magyar művészet történetéről jogosan nem beszélhetünk", mely művészeti emlékeinkben külföldi, főként német vándorlegények nagylelkűen elhullatott morzsáit látta, közelebbi vizsgálat nélkül idegen hatást tételezve fel ott is, ahol erre ok nem volt, a tényleges külföldi kapcsolatokat pedig észre nem véve. Szakítanunk kell azzal a felfogással, mely legmonumentálisabb történeti kiadványunk piedesztálján egy közbevetett mondat kézlegyintésével nyilatkoztatta ki, hogy „magyar építészeti stílus hogy is jöhetett létre!" S történt ez ugyanakkor, midőn az olaszok művészetükben szellemi sajátságaik legelevenebb kifejezését kutatták, midőn a franciák a honi régészetet legnemzetibb tudományszakuk gyanánt művelték, midőn a németek a francia eredetű gótikában is a germán szellem megnyilatkozását csudálták és külön „porosz stílt" igyekeztek kimutatni. Ujabb műtörténetünk egy másik iránya az ellenkező végletnek bár jóhiszemű, de tudományosan épp oly kevéssé helytálló túlzásába esett. Csábító feltevések illúzióját kergetve, minden emlékünkben autochton művészetet vél felfedezni s a külföldi hatások gondolatát mint méltatlan vádat hessegeti el. Vissza