Előszó
Gyerekfejjel csak olvastuk és nem ismertük Vernét.
Megtanultuk könnyen tanulható nevét, a könyvespolcokon
azonnal felismertük a vászonkötésű piros-arany könyveket,
nézegettük a felejthetetlen illusztrációkat, faltuk az oldalakat,
futottunk a titkok és kalandok után, léghajón, fregatton, vona-
ton, tengeralattjárón, ágyúgolyón és repülőgépen körbeszágul-
dottuk a világot, arcunk kipirult az utazástól, szívünket röpí-
tette a messzeségek vágya.
Nem vettük, nem is vehettük észre, hogy útikalauzunk, ba-
rátunk, vezetőnk mi mindenről beszél még; megelégedtünk tör-
téneteivel, bámultuk hőseit. Nem ismertük fel világának tel-
jességét, s nem is nagyon törődtünk vele; miért érdeklődtünk
volna az összefüggések iránt, miért akartunk volna a cselek-
mények mögé pillantani? Azt hittük, hogy könyvei az első ol-
dalon kezdődnek, és az utolsón befejeződnek. Csak A tizenöt-
éves kapitányt, a Sándor Mátyást, a Hódító Roburt, a Kétévi
vakációt, a Nemo kapitányt, a Rejtelmes szigetet olvastuk, s
nem a Rendkívüli utazásokat; csak az egyes műveket láttuk,
s nem az egészet. Igaz, hogy kedves írónk időnként figyelmez-
tetett az összefüggésekre, de bár ne tette volna, mert siratnunk
kellett Nemo kapitány halálát, átélnünk Robur tragédiáját.
Azt hiszem, hogy hozzánk hasonlóan, gyerekként nézték Ver-
ne Gyula életművét korának kritikusai, esztétái is; más nagy-
ságok takarták el az író értékeit, az övéinél időszerűbbnek
vagy fontosabbnak látszó problémák álltak a színpad előteré-
ben.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal