A rög alatt

Előszó

Annak a magatartásnak az alapján, amit egész élete és munkássága számunkra megtestesített, Erdély fényesen ragyogó szellemei közt Balázs Ferencnek ott a helye a Benedek Eleké, a Kós Károlyé mellett. Ha pedig a még távolabbi időkben keressük a párhuzamot, szellemi felmenői közt Apáczai Csere Jánost és Dávid Ferencet egyaránt megleljük. Kivételes egyéniségéből, rövid földi pályafutása ellenére rendkívül gazdag tapasztalatból táplálkozó szellemisége utóéletének hatodik-hetedik évtizedében is eligazíthat mai gondjaink özönében, megerősíthet jelen- és jövőformáló törekvéseinkben.
Eligazíthat, megerősíthet. Miért a feltételes mód gyakori használata? Azért, mert megítélésem szerint gyakrabban kellene találkoznunk/szembesülnünk Balázs Ferenc világtávlatot átfogó mészkői tekintetével. A lobogóval, a magával ragadóval, a lehetetlent nem ismerővel és az önvizsgálatra késztetővel, a cselekvésképtelenség drámájából is erőt és hitet sugallóval. Hogy fel tudjunk nőni ahhoz a szellemiséghez, amit ő a két világháború közötti kisebbségi helyzetben képviselt. Az életmű csonkítatlan újrakiadása sem várathat immár soká magára. Annál is inkább, mivel a most felnövő nemzedékek csak a teljes értékű művek alapján ismerkedhetnek meg Balázs Ferenc gondolkodásának, világlátásának korszerűségével - és fedezhetik fel szövetségesüket is benne. Ők ugyanis, akiket a kolozsvári egyetem padjaiban - a bölcsészkaron, a filozófiai és az újságírói szakon - valamennyire is megérintett az igazi erdélyi gondolkodás szelleme, jól tudják: nem a mészkői alabástromsírban nyugvónak van szüksége Balázs-reneszánszra, hanem nekünk. Évről évre a reveláció erejével hat rám az a mozzanat, amikor az újságíró-jelöltek A rög alatt egyetlen fénymásolatban kerengő példánya alapján rádöbbennek arra, hogy tulajdonképpen a kisebbségi önszerveződés úttörőjét tisztelhetik az erdélyi magyar szociográfia jeles művelőjében. Vissza