A róka és a farkas

Előszó

Részlet:
"A holló és a róka
Honnan, honnan nem, gyönyörű darab sajtot szerzett magának a holló. Fölrepült vele a fára. Bandukolt éhen a kertek alatt a róka; egyszer csak pompás sajtszagot érez.
Megy a szag után, fölnéz a fára, meglátja az ágon a hollót, csőrében a gyönyörű sajttal.
- Ó - mondja álnokul -, köszöntöm önt, nemes holló uram! Boldog vagyok, hogy fényes fekete tollát láthatom.
A holló minderre egy árva szót sem felelt
„Csak fecsegj, álnok jószág - gondolta. - Tudom, csak azért hízelegsz, mert fáj a fogad a sajtomra. Nos, ha fáj, eredj, és szerezz magadnak, de az enyémből nem eszel!"
Ült és hallgatott az ágon; a róka meg az ág alá sündörgött, és mézesmázosan fölszólt:
- És nemcsak a tolla páratlan; mert ha már találkoztunk, nem állhatom meg, hogy meg ne mondjam, igazán minden alantas szándék nélkül, hogy az ön nemes formája még a madarak királyának, a sasnak a formáját is fölülmúlja.
Igazán nem is tudom, ezek az ostoba madarak miért nem önt választják királyuknak.
A hollónak jólesett a dicséret, annál is inkább, mert régtől fogva féltékeny volt a sasra; szólni azonban nem szólt, féltette a gyönyörű sajtját. Szólni, mondom, nem szólt, de azért egy kicsit kihúzta magát az ágon, és a róka ezt nyomban észrevette.
- De ez még mind semmi! - folytatta még mézesmázosabban. - Ez még mind semmi a hangjához képest! Ez az érces hang fölülmúlja a pacsirta értelmetlen cincogását, a pitypalatty ostoba pityegését, a sárgarigó bárgyú rikoltását, sőt a fülemüle együgyű siránkozását is." Vissza