A római irodalom története

Előszó

Részlet a könyvből:

A római nem volt irodalmi hajlandóságú nép. Vannak nemzetek, melyeknek mintegy természeti adományuk az élénk képzelet, a szép idomok és gondolatok szeretete, mely művészeti alkotásra ösztönöz. Ilyen volt, mindenek fölött, a görög nép. Bármennyire tekintünk vissza nemzeti történetében, elejétől fogva zene, dal és költészet nem csak néhány előkelőnek szolgál gyönyörködésére, hanem az egész nép ügye öröme. Az első kisérletek kétségkívül tökéletlenek voltak, de a görög elme finom érzéke, mely minden helytelent, idomtalant került, csakhamar mellőzött minden fölösleget, pótolt minden hiányosságot, úgy hogy a kezdetet nem számítva, majdnem minden külső befolyás nélkül saját erején oly tökéletességet ért irodalomban és művészetben egyaránt, hogy műremekei minden időre az utókor mintái lettek. Nem ilyen a római nép. Sajátságosan fejezi ki egy jeles történetíró, de helyesen mondja, hogy a római nép akkor volt legnagyobb és legderekabb, midőn még nem volt irodalma. Voltak ugyan igen korán neki is egyszerű énekei az istenek tiszteletére, s hiven is megőrizte ezen ős versezeteket, de soha sem kivánta uj, művésziebb hymnusokkal helyettesíteni. Az itáliai törzsek mindig kedvelték a satirát, s tudvalevő, hogy régebben a szokás nagy szabadosságot tűrt meg e bohózatos tréfákban. Azonban míg e szokásból görög földön az emberi szellem egyik legfényesebb terméke, az attikai vígjáték, fejlődött, Rómában útját állta fejlődésének az állami tekintély, úgy hogy népszerű irodalom nem keletkezett belőle soha... Vissza