A Sao-matheusi remete

Előszó

A TORDAI-EZREDET nemcsak azért hívták Tordainak, mert apraja-nagyja Maros-Torda és Torda-Aranyos vármegyékből rekrutálódott, hanem leginkább parancsnokáról, Tordai-Trombitás Gergely ezredesről, akinek az egész ezred minden katonája hűséges, engedelmes, vagy amint ő maga mondta, «édes fia» volt.
A Tordai-ezred utolsó hőstettével francia földön szerzett dicsőséget a magyar névnek.
A világháború szomorú fináléja kezdett már kibontakozni, amikor 1918 szeptember 12-re virradó hajnalon Foch marsall tankjaival és színes gyarmati csapataival alapos tüzérségi, mérgesgázas és repülőbombás puhítás után megrohamoztatta Verdun előtt a st.-mihieli ívet, amely végső támadó bázisuk volt a németeknek. Ez az ív zsákhoz hasonlóan ugrott előre a Combres-magaslatról délnyugatnak, szinte derékszögben távolodva el a német vonal főirányától, amelybe csak mintegy 30 kilométerrel lentebb, Pont a Mussonnál tért vissza. A zsáknak a franciák testébe belevágott végén, St.-Mihielnél, a Cotes Lorrainesen egy magyar hadosztály őrködött s az ív csúcsát a Tordai-ezred tartotta. A francia támadás egyszerre zúdult ugyan az egész vonalra, főerejét mégis az ív két kiinduló pontjára vetette, amiből nyilvánvalóan kitűnt Foch marsallnak az a szándéka, hogy a zsák száját bekösse s így az ív előreugró szakaszán küzdő magyar hadosztály háta mögött elvágja a visszavonulás útját.
Tordai-Trombítás Gergely ezredes látva-látta a franciák tervét minden mozdulatukból. Arról is értesítették összekötő tisztjei, hogy a német Landwehr-csapatok déli 12 órakor feladták a Combres-magaslatot s megkezdték a hátrálást, amiuáltal kidőlt a zsák szájának egyik pillére, a visszavonulás útjának egyik biztosítéka... Vissza