Előszó
Részlet a könyvből:
A kórház kapuja becsapódott Weidenbach György mögött. Köhécselt, mikor az ucca éles levegőjét beszivta és fölgyűrte a köpenye gallérját. Azután, szinte gépiesen, rátért arra...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A kórház kapuja becsapódott Weidenbach György mögött. Köhécselt, mikor az ucca éles levegőjét beszivta és fölgyűrte a köpenye gallérját. Azután, szinte gépiesen, rátért arra az útra, amelyet a betegágya lázálmas tervezgetésében ezerszer megjárt. Hamar elveszett a végtelen uccák tömkelegében, amelyek átszelik a várost az Alexanderplatz felé. Itt, az Alexanderplatzon, az egyik árúházban volt elárúsítónő a szeretője, Krisztina, a feketehajú ördög, ahogy Katschinszky, a rajzoló elnevezte. A szeretője, ha úgy tetszik, a felesége. Vagy nem hívhatta így? Azok után, ami kettejük közt történt? Isten a tanuja, hogy nem volt mindennapos történet.
Bár anyagiakban meglehetősen rosszul állt, mehetett volna villamoson is, de valami különös gyönyörűségnek érezte, hogy ezt az órát, amely a kórházból való elbocsátásától a Krisztinával való találkozásig eltelik, utolsó percéig, utolsó másodpercéig kiélvezze.
Igen, most jön, sodródik a siető nép, vágtató kocsik tengerében és a lány nem látja! Nem sejti, hogy jön, lépésről lépésre, közelebb. El fog ájulni? Tágranyilott szemmel mosolygott; izgatott, szinte elragadtatott volt ez a mosoly, de olyan nyomorúságossá tette a betegség, hogy a mosolya is fájdalmas grimasszá torzult. Nehezen lélegzett. Veríték gyöngyözött homlokán, térde reszketett...
Vissza 
