A sors embere

Előszó

Részlet:
"Bernard Shaw Magyarországon is nem annyira az ismert, mint inkább a félreismert irók közé tartozik. Sokat beszélnek róla, de nincs sok köszönet benne. Inkább hallomásból tudnak róla, mint olvasásból. Épen a minap, egy belvárosi könyvesboltban egy nagyon finom urihölgy Shawnak »Don Juan« cimű drámáját kereste, - mint ő maga mondta, egyik barátnője számára, mert hiszen ő már régen olvasta - s a segéd izgatottan kutatta a kérdéses könyvet, amely persze seholsem volt, sem a polcon, sem a katalógusban, mert a Shaw-féle Don Juan nem egyéb, mint a «Man and Superman» pokolbeli felvonása s az illető urihölgy valószinüleg csak egy zavaros tárcacikket olvasott róla. A nagy irók végzete, - s ezt már Lessing megirta, - hogy szorgalmasan szidják és magasztalják, de nagyon lustán és hanyagul olvassák őket. A másod- és harmadkézből való információk pedig nem sokat érnek. A legjobb essay vagy kritika az, amely a legnagyobb érdeklődést tudja kelteni az iró vagy talán még inkább az essayista iránt, de a legjobb essay sem pótolhatja magát az irót, amint hogy Goethe vagy Stendhal utinaplója nem pótolhatja Itáliát.
Az igen divatos, de mégsem eléggé olvasott iróval esik meg azután az a kikerülhetetlen és bosszantó malheur, hogy olyan jelszavak kerülnek róla forgalomba, amelyek igazán tökéletlenül utalnak egyéniségére vagy értékére, sőt néha egyenesen hamis és ferde világitásba helyezik. Még azok között is, akik soha egy sort nem olvastak Bernard Shawtól, szinte közmondásossá vált, hogy nagyon elmés, de nagyon paradox iró, hogy semmit sem vesz komolyan, tehát őt sem kell komolyan venni, az pedig már nálunk is szálló ige, hogy Bernard Shaw érthetetlen." Vissza