A szabadság titokzatos bája

Fülszöveg

Tavaly válogatott publicisztikai írásaim randevúztak egy molett kötetben, most esszéim, kritikáim és portréim szívósabbnak becsült egyedei ünneplik harminc éves éretlenségi találkozójukat. Reményeim szerint ugyanis az 1967-ben születettek legalább abban megegyeznek az újszülöttekkel, hogy a provokáció energiái megóvják őket az eminensek erényeitől: a kiegyensúlyozottságtól és bölcsességtől, mely utóbbi tulajdonság hordozói megbékélnek a világ állapotával, és - kedvelt Brechtem meghatározása szerint - vágyaikat nem töltik be, hanem elfelejtik.
Egyébként sokminden megváltozott tavaly óta: másképp hívják könyvem kiadóját, más művész tervezte a borítót, mely a maga részéről elvesztette régi keménységét. A válogatás nehezebben ment, mert gyakran tétováztam egyenértékű írások között, és mert túl sokat kellett időznöm számomra létfontosságú halottak társaságában. És amikor már lezártam ezt a könyvet, tovább szaporodott a számuk: meghalt a Költő, és én még egy Kaddist sem mondhattam érte, mert nála is eltökéltebb ateista vagyok.
Nem változott ellenben az a tapasztalatom, hogy a műfajok nálam egymásba olvadnak. Van, aki ezt hibámul rója fel. Védekezésképp szerényen Goethéhez folyamodom:
Csak érzésem, véleményem
szerint írtam mindig nektek -
így hasítom szét a lényem,
s megmaradok mindig Egynek.*
* Vigyázat; ez is provokáció! Vissza