A szabadságról

Előszó

A szabadság mindig egy, de a körülményekhez képest különféleképpen nyilvánul meg. Minden filozófusnak, aki védelmezőjének vallja magát, feltehetjük azt az alapvető kérdést: milyen kiváltságos helyzet révén szerzett tudomást szabadságáról? Mert egészen más, ha a cselekvés terén, a társadalmi vagy politikai vállalkozásban, vagy a művészi alkotótevékenységben ismerjük fel szabadságunkat, mint ha az értelem és felismerés aktusában. Egy Richelieu, egy paulai szt. Vince, egy Corneille, ha metafizikusok lettek volna, mondhattak volna egyet-mást a szabadságról, mert ők egyik oldaláról megragadták, amikor egy abszolut esemény formájában, az újnak, intézménynek vagy versnek megjelenésében alakot öltött egy olyan világban, mely se nem kívánta, s nem is utasitotta vissza. Descartes, ki elsősorban matematikus volt, más oldaláról fogja meg a dolgokat: elsőre nem az "ex nihilo" teremtő szabadsággal találkozott szembe, hanem az autonom elme szabadságával, mely sajátos képességeivel a már létező esszenciák közötti értelmi kapcsolatokat fedezi fel. Innen van az, hogy a franciák, kik három évszázad óta a cartesianus szabadságban nevelkedtek, a "szabad akaraton" magától értetődően inkább a független gondolkodás lehetőségét értik, mint a teremtő cselekvés képességét s filozófusaik, mint már Alanus, a szabadságot az ítélet aktusával azonosítják. Vissza