A szajha útja

Előszó

Két, párját ritkító lángelme kereszttüzében fog melegedhetni, kedves Olvasónk, ha végére jár ennek a könyvnek. Hangsúlyozzuk: ha végére jár. Mert ha csupán belelapoz, hogy Hogarth metszeteiben gyönyörködjék, nemcsak Lichtenberg elmeélének sziporkázásától fosztja meg magát, hanem Hogarth mélyebb mondanivalójához, az ábrázolt alakok és történések sok vonással megjelenített, a komikumnak a finom humortól a vitriolosan dühödt szarkazmusig terjedő teljes arzenáljával felfegyverzett, sőt aláaknázott összefüggéseihez sem fog közelebb férkőzhetni. Ha pedig úgy olvassa Lichtenberg elménckedéseit, hogy közben szemet huny Hogarth metszően éles géniuszának szülöttei fölött, aligha messzire nem fogja távoztatni magától, kedves Olvasónk, a hirtelen felismerésnek és a lassú lemondásnak magasztos vigaszát.
Mi következik mindebből? Az feltétlenül, hogy helyénvaló közös munkáról beszélnünk, annak ellenére, hogy az író fél évszázaddal később élt és alkotott, mint a festő. Lichtenberg, amikor belefogott Hogarth rézmetszeteinek magyarázatába, egyúttal Hogarth világát, a korabeli angol viszonyokat is górcsöve alá akarta venni; másként nem is érthetni meg Hogarth metszetsorozatait, amelyeket - ha nem volna szentségtörés - a 18. század képregényeinek is nevezhetnénk. Anélkül, hogy el akarnók fecsegni (vagyis dönteni), mit láthat és mire következtethet Ön, kedves Olvasónk, e képről képre ugró, mulatságos nyomozás láttán és olvastán, hadd jegyezzük meg, hogy Lichtenberg nem fejezte be művét - amelynek egyébként száraz és pedáns álcázó címet adott: Hogarth rézmetszeteinek részletes magyarázata -, elkészült a Napszakok, A szajha útja és A léha útja című metszetsorozatok, valamint a Pajtában öltözködő vándorkomédiásnék és a Puncsvedelő társaság című különálló metszetek kommentárja: szerzőnk a Szorgalom és restség című sorozat magyarázatainak írása közben elhunyt. Vissza