A szegényember igaza

Előszó

A PARASZTMESÉK BÖLCSŐJE, melegágya a feudális társadalmi rend volt. Bár kétségtelen, hogy parasztmesék, de igazabban mondva, népmesék már a feudalizmust megelőző időkben is voltak. Mégis, ha ezt megállapítjuk, alig tettünk többet a semminél. Hogy a meséket megértsük s hogy szellemi és politikai, de főként társadalmi fejlődésünkben a kellő helyre állilhassuk, sokkal többet kell tudnunk ennél.
Mindenek előtt azt, hogy a népmese fogalmát a szükebb paraszti szellem területére szorítani nem szabad, már csak azért sem, mert akármelyik mesegyűjtésben a más, de szintén elnyomott társadalmi rétegek meséi is egészen pontosan kimutathatók. Ipari munkások osztályáról, vagyis társadalmáról persze ezekben az időkben beszélni még nem lehet, de annál inkább lehet és kell is beszélni a különböző iparos céhek eléggé bonyolult és a kizsákmányolásban a feudalizmus mögött egyáltalán el nem maradó rendszeréről. A céhekbe tömörült mesterek tanulói és segédei éppen úgy kivették részüket az elnyomatásban és kizsákmányoltságban, mint bármelyik nagy feudális kiskirály vagy oligarcha vagy csak közönséges földesúr jobbágyai. Azzal a különbséggel persze, hogy az iparossegédek számára várdorútjuk végén mégis csak ott csillogott a remény a céhekbe való elébb-utóbbani bejutásra. Persze legtöbbjének így sem sikerült. Vénülő fejjel, vándorbottal vagy egy szekercével birtokról birtokra vándoroltak, meséket szőttek . . .
De hogy is születhetett meg egy tipikusan iparos vagy parasztmese? Az ácslegény, aki hiába szorgalmas, dolgos, soha nem tud annyit keresni, amennyi ahhoz kellene, hogy valóban ne lenne nélkülözésre kényszerülve, hát olyan három krajcárról álmodozik, amelyik nem fogy el soha. Vissza