A szelídekre várva (dedikált példány)

Fülszöveg

A Mozaik tér nem létezik. Egy útelágazásra van kiírva a Budai hegyekben. Az embernek eszébe se jutna, hogy ide külön név dukál. De mivel ki van írva, mégis elfogadjuk a létezését, a névadás teremtés is. Névadás és névelvétel pólusai között mozog ez a könyv. Olyan szövegek olvashatók benne, melyek mozaikját adják meg nem írt, átírt, be nem válogatott és beválogatott verseknek. Ez az eredendően időbeli mozaik természetesen térben jelenik meg, mozaik térben, ami számomra a válogatott versek fogalmával vág egybe. De ugyanígy mozaik teret hoz létre az emlékezés, vagy bánni, amikor az ember valami nem létezőhöz próbálja kialakítani a viszonyát. Persze a beválogatott versek épp felmentést kapnak az elmúlt dolgok hagyományos létmódja: a nemlét alól. Lét - nemlét, igen és nem, fehér és fekete: nem ellentétek, hanem érintkező felületek. Hajtogathatok, jól gyürhetők.
Azért se alkalmaztam a válogatott versek alcímet, mert új könyvről van szó. Szétrobbantottam a korábbi kötetkompozíciókat,... Tovább

Fülszöveg

A Mozaik tér nem létezik. Egy útelágazásra van kiírva a Budai hegyekben. Az embernek eszébe se jutna, hogy ide külön név dukál. De mivel ki van írva, mégis elfogadjuk a létezését, a névadás teremtés is. Névadás és névelvétel pólusai között mozog ez a könyv. Olyan szövegek olvashatók benne, melyek mozaikját adják meg nem írt, átírt, be nem válogatott és beválogatott verseknek. Ez az eredendően időbeli mozaik természetesen térben jelenik meg, mozaik térben, ami számomra a válogatott versek fogalmával vág egybe. De ugyanígy mozaik teret hoz létre az emlékezés, vagy bánni, amikor az ember valami nem létezőhöz próbálja kialakítani a viszonyát. Persze a beválogatott versek épp felmentést kapnak az elmúlt dolgok hagyományos létmódja: a nemlét alól. Lét - nemlét, igen és nem, fehér és fekete: nem ellentétek, hanem érintkező felületek. Hajtogathatok, jól gyürhetők.
Azért se alkalmaztam a válogatott versek alcímet, mert új könyvről van szó. Szétrobbantottam a korábbi kötetkompozíciókat, elhagytam az időrendet, a mozaik érdekelt, meg a tér, ami a korábbi rendnek a felbontása által jön létre. Sok verset újra írtam. Mások szavait is gyakran elegyítettem az enyémek közé. Ókeresztény atyák bölcsességéből épp úgy merítve, mint Heideggertől vagy Derridától. De építettem be Rilke versszerkezetet, Wallace Stevens parafrázist. Nem kell keresni az idézetek helyét. Ez egy mozaik tér. Mindegyik mondat az enyém. Vagy ha úgy tetszik, egyik se. A szerző (én) a mozaik tér egy nem látható pontján rejtőzik, és onnan fC^yel. Az is lehet, hogy (a szerz)ő halott. De én mindenütt ott vagyok ebben a könyvben. Nem szükséges keresni, hogy hol. Talán nem is a grammatika segítségével ragadható meg.
Mozaik tér ez, de új könyv, amiben minden régi és új szöveg új, de régóta rá várakozó helyre került. Persze nyilván az se végleges. Mint a nyelv, mint a sivatag felszíne, a mozaik tér is állandó változásban van. Ez csak egy a lehetséges konstellációk közül. Vissza