A szélmalmoktól a szélerőművekig

Előszó

Egy kulcs, egy zárszerkezet, egy szépen megmunkált kő. Tárgyak, eszközök, munka: élet és erőfeszítés. Kőben és vasban, faragott fában nyomot hagyó emberi lét. Számbavétele ez annak a hétköznapi múltnak, amely omladékaiban is oly ünnepi, mint a keresztelőre földíszített lélek, a terített asztal, mely körül ott zsibong az egész család.
Megfogyatkoztunk. Temetetlen múltunk maradékain is terem azonban olykor élet. Régi, feledett idők őrzőjeként, ám új erőket sejtve engedi ez a könyv végigpásztázni tekintetünket ezen a hullámzó Pannon tájon, amely a hazánk. Végigszaladunk a furcsa nevű dűlőkön és falvakon, betérünk városaink szélső tanyáira, s ámulva megpihenünk egy-egy szeleknek állított ház kapujánál, ahol oly kicsinek érezzük magunk az égbe feszülő vitorlák alatt, mint a háborgó lelkű Don Quijote a hadonászó óriások lábainál. A képzelődést azonban rögvest felülírja a valóság. Ahol állunk rom csupán, s többnyire nem szolgálja már az embert haszonnal. Legyőzni, támadni sem kell, mert hatalmasságában is védtelen. Csak egy szélmalom. Az új évezred felé forduló arcunk jó esetben is csak vándorok, turisták látványosságát tudja bennük, vagy inkább reméli. Búzát - régi nyelvünkben életet - már nem őröl egy sem, a garat csak mutatóba nyelhet le egy-egy zsák szemet. A „szelestengely" körül már nemigen forog vitorla, s a „bálványfát", a „királytengelyt" sem faragják szaporán az ácsok. Jó szelek, vagy rosszak - nem tudom -, de elfútták még az idejét is annak a világnak, amely helyett ma olyan esetlen új tolakodik a régi helyébe.
Ki tudja már, s talán egykor is csak a helybéli szélmolnár tudta, no meg a környék gabonás parasztjai, hol is volt az a Gyapjasdűlő, Csemő, a Csókás, vagy éppenséggel Összeszék. Pedig nagy ez a család; több száz fivérével együtt belakták ezt a búzára, kenyérre, üdítő szelekre éhes tájat, amely malmaival szótárt is írt a magyarok nyelvébe. így születtek meg igazi purdén, zűrös történelmet is őrzőn a föl- és alszél, a feketeőrlés, a széldaráló, a csellengő szél szavaink és mások.
A téglából, kőből, vályogból rakott falakat most acélba és műanyagba öltözteti az újfajta álmodozás. A módi a régi: fogjunk szelet a vitorlákba, s az erő velünk van. Ezúttal sincs tehát új a nap alatt. Ahogy egykor „a malmok lelkét az őrlőkő-pár alkotta", ma ezt a spirituális központot generátornak hívják. Régen az ég alját lesve a vöröslő horizonttól vártuk a szelet, ma számítógépes online szélelőrejelzésekben bízhatunk, - gondolom hasonló eséllyel. Régen a tavaszi erős szelekben bízva halmozták április májusra a munkát, ma a csúcsrajáratás idejét számolgatják a mérnökök. Az új szélerőgépek azonban valódi óriások. Sűrűn rakva tőlük már a táj se látszik. Energiájuk áldás és átok. A nyelvünkre mindenképpen. Nyakvas, fogókerék, kőpad és mások helyén ma pitch controll-t (lapátszögszabályozó) és rotort találunk.
A zöldenergiára azonban szükségünk van Jobb, mint a füstös szénerőművek, biztonságosabb, mint a radioaktivitás, tisztább és olcsóbb, mint az olaj. Ráadásul az új szélvitorlák is az egekbe viszik a tekintetet.
Épülnek is ezek a szélerőgépek rendre az országban Kulcstól Újrónafőig. Most még jegyezzük is ezeket a neveket, fölkapjuk rájuk a fejünk, hiszen új és idegen a látvány, erős a tisztaság iránti remény ebben a füstfelhős világban.
A szélmalmoktól a szélerőművekig könyv azonban maga is szolgál. A látványa, a szép és ihletett képanyag, a műszaki tartalom és szakszerűség, a hagyatékot és a jövőt lajstromozó pontosság egyaránt szellemi izgalomra gerjeszt. Néprajzi, építészeti, ipartörténeti emlékezetünket, az energetika új megoldásait fogja az új idők vitorlájába. Láthatjuk, ami szép, megismerhetjük, ami hasznos, és bízhatunk abban, ami erős. Vissza