A személyi kultusz

Előszó

Több mint öt évtizede, 1934-ben Leningrádban, a Szmolnijaban megölték Kirovot, az SZKP és a szovjet állam kiváló vezetőjét, I.V. Sztálin potenciális utódát. Ezt követően és részben ennek ürügyén a Szovjetunióban megindult a párt és a szovjet állam számos vezetője elleni perek sorozata, s kezdett nyilvános és általános formát ölteni a Szovjetuniió és az egész akkori kommunista világmozgalom arculatát mélyrehatóan befolyásoló sztálini személyi kultusz. Közel 40 esztendeje csaknem mindegyik népi demokratikus országban hasonló jelenségek kiséretében kibontakozott a személyi kultuszos politikára épülő hatalomgyakorlási forma, és deformálta a szocialista épitést.
Minden évfordulós megemlékezés arra szolgál, hogy felhívja a figyelmet egy kiemelkedő eseményre. Arra késztet, hogy az emlékezők egy sajátos történeti perspektívából visszatekintsenek a mőltra és számvetést végezzenek, figyelembe vegyék annak tanulságait. Általános szokás, hogy többnyire csak a dicsőséges események jubileumait ünneplik meg. Csakhogy nem lenne szabad megfeledkezni a gyászos és gyalázatos történések évfordulóiról sem. Fel kellene idézni őket is és velük együtt azt a történelmi leckét, amit szolgáltatnak, újra és újra haragot vagy szégyent kellene érezni miattuk. Mert ahogyan Marx mondotta: "a szégyenkezés a harag egyik fajtája, a magába forduló harag. S ha egy egész nemzet valóban szégyenkeznék, oroszlán lenne, amely ugrásra készülve összehúzza magát". Vissza