A szemjáték

Fülszöveg

A Nobel-díjas Elias Canetti (szül. 1905) emlékezéseinek első két kötete: A megőrzött nyelv és A hallás iskolája (Európa, 1982., ill. 1990.) a gyermek- és diákévek történetét rögzíti - hogyan sajátította el a számára legfontosabbat, a nyelvet; majd mélyebbre hatolván az élet dolgaiban, hogyan hallotta meg annak sokszólamú zenéjét. Az 1931 és 1937 közötti évek krónikája a harmadik, befejező kötet, a szemjáték: a Káprázat szerzőjének ezekben az években nyílt rá a szeme igazán a világra.
Az életrajz utolsó része is ugyanolyan elvek szerint, ugyanolyan módszerrel íródott, mint az előzők: széles kor- és társadalomrajz, a korabeli Ausztria jellemzése a nagypolgári szalonok felolvasóestjeitől a grinzingi "heurigerek" törzsközönségének mulatozásáig; hangulatképek Strassburgtól, Prágáról, egy-egy kritikus és mindig találó művészportré - Musilról, Joyce-ról, Kokoschkáról, Brochról, Thomas Mannról -, műelemzések, saját műveinek keletkezéstörténete, majd visszatérés újra meg újra a Tömeg és hatalom körüli elmélkedésekhez. A háttérben pedig ott a háború árnyékában vacogó, nyugtalan Európa - nem csoda, ha Canettiben is egyre erősödik a félelem, a sokszínű európai kultúra féltése a kibontakozó fasizmustól.
Mindhárom kötet lezárásaként végül az író számot ad anyja, e kivételes egyéniség haláláról, mely egyben a végső búcsút jelenti saját fiatalságától. Ebből az utolsó fejezetből válik nyilvánvalóvá, hogy puritán, szigorúan figyelmezet stílusa micsoda pusztító s ugyanakkor felemelő szenvedélyeket is képes közvetíteni.
Vissza