A szentséges éjszaka

Fülszöveg

"Amint lehajoltam, hogy az eltemetett tárgyakra döngöljem a földet, fájdalom hasított a mellkasomba. Valami szorította a bordáimat és a mellkasomat. A szövetpántok még mindig a mellem köré voltak tekerve, hogy ne nőjön. Dühödten téptem le magamról a láthatatlan jelmezt, ami több méter anyagot jelentett. Letekertem magamról és a halott nyakára tekertem. Majd jól megszorítottam, és végül kötöttem rá egy csomót. Izzadtam. Megszabadultam az egész életemtől, a hazugság és a csalóka látszat korszakától. Kézzel-lábbal gyömöszöltem a tárgyakat a sírban fekvő test mellé, és időnként a halottat is lábbal tiportam. Visszahordtam a földet. A sír alakja megváltozott. Nagyobb lett. A földre nehéz köveket fektettem, majd egy rövid időre megpihentem. Na nem azért, hogy imádkozzak, vagy Isten kegyelmét kérjem a szegény férfi lelkének, hanem, hogy végre mélyen beszívhassam az új levegőt. Valami olyasmit mondhattam, hogy "Szia!", vagy "Isten veled hamis dicsőség, miénk az élet, meztelen, fehér, szűz lélekkel, új a test, még ha a szó a régi is!"

Ahmed, a homok gyermeke felnőtt. A fiúként nevelt fiatal lány (Ahmed/Zahra) mostanra megöregedett és ezúttal ő a mesélő. Apja halála után, a holttest mellé temeti férfi élete összes kellékét és meg sem áll az ország túlsó határáig. Mindent maga mögött hagyva kezdené újra életét, amelynek első és legfontosabb feltétele a teljes felejtés. Hányattatásai és megpróbáltatásai azonban még nem érnek ezzel véget, felemásan megélt "szabadság", ismét a bezártság, az élet árnyoldala kísérik főhősünk zaklatott és korántsem hétköznapi életét. A Szentséges éjszakában, amiért 1987-ben Goncourt díjat kapott, Tahar Ben Jelloun talán megadja a kulcsot az elmúlt évek legmegdöbbentőbb regényének megértéséhez. A Homok gyermekét (1985) pozitív kritika fogadta, több ezer olvasó érdeklődésére tarthatott számot első megjelenése óta. Vissza