Előszó
Részlet:
A száz legszebb magyar könyvet akartuk kiállítani. De voltak, akik azt mondták, a »szép« viszonylagos fogalom, egyéni vélemény, s az egyik ember ezt, a másik amazt véli »szép«-nek, sőt...
Tovább
Előszó
Részlet:
A száz legszebb magyar könyvet akartuk kiállítani. De voltak, akik azt mondták, a »szép« viszonylagos fogalom, egyéni vélemény, s az egyik ember ezt, a másik amazt véli »szép«-nek, sőt »legszebb«- nek. (A »szép«-nek és a »tökéletes«-nek voltakép fokozhatatlan mellékneveknek kellene lenniök.)
Feleletként a »szép könyv« fogalmát határoztuk meg: szép az a könyv, mely a nyomdászati eszközök leggondosabb felhasználásával a maga kora stílusának hű kifejezője.
E meghatározás elemei úgyszólván anyagilag lemérhetők, matematikailag megfoghatók. A nyomdászati eszközök: a betű és a papír (éles betű, merített papír). Felhasználásuk gondossága kitűnik a lap tükréből (a margó arányaiból), a levél két lapja sorfedéséből (az u. n. regiszterből), a füzetek (ívrétek) következetes összeállításából, a könyvdíszítmények alkalmazásából, a sajtóhibamentes szövegközlésből. A korok stílusát pedig megállapította a művészettörténet: a nyomtatott könyv átélte a renaissance, a bárok, a rokoko, a klasszicizmus, romantika, a biedermaier stb. kor különböző fázisait. Hű kifejezője a könyv a maga kora stílusának akkor, ha címlapjában, betűiben, díszítményeiben, tükrében stb. csupa olyan elem van, mely felismerhető a maga kora építészetében, festészetében, szobrászatában, költészetében, filozófiájában, tánccipőjében, bármely szépnek szándékolt használati tárgyában s bármiféle gondolatjárásban.
Vissza