A szépről és a jóról/Istenről és a hozzá vezető utakról

Előszó

Plotinos élete. Platon és Aristoteles után eltelt századok során Plotinos az első újra eredeti és nagy gondolkodó. Metafizikája, esztétikája és természetfilozófiája a legkiválóbbak közé tartozik, amiket e téren az európai szellem létrehozott. Egyiptomban: Lykopolisban született Kr. u. 204-ben. Itt töltötte ifjúságát, itt nyerte az első tanítást. Huszonnyolc éves korában Alexandriába ment, hogy magát a filozófiában tovább művelje. Itt tizenegy évig volt Ammonius Saccasnak, az újplatonizmus állítólagos megalapítójának a tanítványa. Ennek halála után Gordianus császár Perzsia ellen vonuló seregével a keleti bölcselet tanulmányozására indult. Végre negyven éves korában Rómában találjuk, ahol a "gallienusi renaissance" szellemi központja éppen az ő iskolája lett. Hallgatósága filozófusokból, költőkből, orvosokból és előkelő közéleti férfiakból állott, de maga Gallienos is látogatta az előadásokat, sőt Plotinosra akarta bízni egy campanai mintaváros kormányzását. Plotinos iskolája a császár halála után politikai okokból széthullott és a görög irányú szellemi élet Rómában lassan megszűnt. Plotinos 270-ben halt meg Pozzuoliban.
Filozófiája: triadikus világkép, amely az Egyre vagy Istenségre, majd a Szellem vagy az ideák világára, végül a Lélek, illetve Élet régióira oszlik. De ezek a hiposztázisok vagy régiók nincsenek egymástól elkülönítve, sőt egyik a másikból ered, s azután sem szakad el teljesen az eredetétől. A keletkezések sorrendjét vagy irányát tekintve, a hiposztázisok sorában egy legfentről (az Egyből) kiinduló mozgás ("lemenetel") figyelhető meg. Viszont a legalsó foktól kezdve (anyagi-érzéki világ) van egy olyan mozgás is, amely a kiindulási pont felé halad ("felmenetel"). Ez a mozgás a teremtmények Istenbe való visszatérésének vágyából ered, amely vágy a legmagasabb rangú teremtmény (ember) legmagasabbrendű élményében éri el a csúcspontját. Ez az élmény: az emberi léleknek az istenséggel való misztikus egyesülése. Vissza