A sziget énekel

Előszó

Ebben a kötetben angol nyelvből készült műfordításaimat bocsátom közre. Körülbelül: tíz évi munkám eredményét. Műfordításaimat?... Ez a szó régóta nem tetszik nekem: emlékeztet az ilyen összetételekre, mint: mű-virág. Tehát: műfordítás annyi mint: nem igazi fordítás, nem eredeti anyag, hanem mű-anyag, utánzat? Ha pedig azt jelentené, hogy "művek" fordítása, - ez a meghatározás igazságtalan lenne a prózai fordításokra nézve, mert gondossága, jósága szerint az is "műfordítás" lehet. Ha meg végül tulajdonképpen azt akarná mondani, hogy "művészi" fordítás, ez a magyarázat eleve feltételezi, hogy minden "mű", - vagyis idegen nyelvből készült vers-fordítás már műfaja szerint: művészi, helyes, sőt tökéletes. Holott éppen nem az, mert igen sok műfordítás bizony, hogy hamisítás, vagy legalábbis igen halvány árnyképe az eredetinek.
Hogy az olvasót mindjárt itt a könyvem elején effélével untatom, ahelyett, hogy néhány szíves és fellengző szóval olvasásra nógatnám, ne vétessék zokon tőlem, hiszen szinte minden egyes vers fordításánál újra meg újra felmerül a versfordítás céljának, rendeltetésének, műfaji követelményeinek elméleti tisztázása. Ami a gyakorlati szükséget illeti, erre a legegyszerűbb felelni. Azért van, mert szükség van rá. Igen jól kell valakinek azt a nyelvet ismernie, amelynek irodalmából éppen a verseket kedvelné és szeretné élvezni. Szerencsés versolvasásról akkor lehet szó, ha az olvasóban annak az élménynek, ha nem is teljessége, de legalább valami ezzel rokon érzés támad, ami magát a költőt verse írásakor meglepte. Ha már most az idegen nyelvű vers megértését bármi is zavarná, tisztára csak az értelmi munka öröme marad meg az olvasónak, de mire megérti, az a közvetlen érzelmi hullámzás, amit megindítana benne, megkésik és összekeveredik értelmi örömével, ami amazzal nyilván nem egyenrangú. Amikor tehát a műfordító az eredeti szöveg és a magyar olvasó közé áll tolmácsnak, igen hasznos, de nehéz és felelős feladatot vállal. Szinte észrevétlenné kell varázsolnia magát, s úgy tennie, mintha nem is ő beszélne, hanem az a költő, akinek szavát tolmácsolja. Vissza