A színszórás és a prizma

Előszó

Részlet.
1. A SZÍNSZÓRÁS ÉS A PRIZMA
A visszaverődéssel kapcsolatos jelenségek tudományos elemzése a régi időkbe nyúlik vissza. Az ókor bölcseit a kérdés lényege élénken foglalkoztatta, de saját elképzelésükkel eredményt elérni nem tudtak. Hellyel-közzel érdekes, sőt esetenként elfogadható elméleti megállapításaik a korszerű néző szempontjából ma már tárgytalanok, bár néhány jelenség megokolását a későbbi évszázadokra hagyva, szinte előre megálmodták. Így többek között Aristotelest kis jóakarattal az éterelmélet előfutárjának nevezhetjük. A visszamaradt feljegyzésekben olvashatjuk, hogy a fényvisszaverődés geometriai lényegét jól ismerték. A fénytöréssel csak futólag és bölcseleti alapon foglalkoztak, mert a fény fizikai ismeretének hiányában lényege ismeretlen maradt előttük. Csak jóval később, éspedig a 17. században sikerült a fény visszaverődésére és törésére érvényes összefüggést levezetni és helyes matematikai alakba önteni. Snellius leydeni fizikus levezeti 1565-ben a fénytörésnél fontos szerepet játszó képletet. Nem is sejtette, hogy megállapításaival később messzemenő fénytani kutatásoknak nyitotta meg az utat.
A törés a természet egyik legalapvetőbb tüneménye. A csillogó vízfelület, simára mosott kő, a fém és egyéb felületek, üvegkristályok stb. kaleidoszkópszerű színváltozása, valamint számos hasonló jelenség a visszaverődéssel kapcsolatos törésre vezethető vissza. Vissza