Előszó
Az elaggottak (megrokkantak és betegek) helyzete, a velük kapcsolatos társadalmilag elfogadott eljárások viszonylag ritkán voltak problémamentesek az emberiség történelme folyamán, hiszen a fiatalabb és egészséges többség mint munkaképtelen, eltartásra, sőt, ápolásra szorulókkal került velük szembe.
William G. Sumner példák sokaságát hozza a régi időkből, illetőleg a primitív társadalmak köréből orra, hogy milyen társadalmi méretű kezelési módjai voltak az öregkérdésnek. A megoldások - huszadik századi erkölcsi mércénkkel mérve - általában drasztikusak: elhagyás, gyilkosság vagy öngyilkosságra késztetés, és többnyire minden érintett közös megegyezésével.
Izlandon egyízben, éhínség idején, ünnepélyes határozatot fogadtak el, hogy minden öreget, mindenkit, aki már nem tud részt venni a hasznos munkában, meg kell ölni. Ez a határozat egy olyan törvényhozási rendszer része volt, amely ebben az országban a társadalmat védelmezte fölösleges és elaggott tagjaival szemben.
Walesben volt szent buzogány, amelyet a templomajtó mögé akasztanak, s amelyet, amikor az apa elérte a hetvenedik évét, a fiú leakaszthat, hogy tejbe sújtsa vele elgyöngült, és immár haszontalanná vált apját.
A Hudson-öböl környéki eszkimók megfojtják az öregeket, akik már nem tudnak élelmükről gondoskodni, vagy sorsukra hagyják őket, amikor tábort bontanak. Gyakran azért vándorolnak tovább, hogy megszabaduljanak a teherré vált öregektől anélkül, hogy megölnék őket. A csukcsoknál az idős emberek mintegy jogként követelik, hogy öljék meg őket. Az élet oly nehéz, az élelem oly szűkös, hogy közömbössé válnak a halállal szemben, és az áldozatok beletörődése állítólag teljes és önkéntes.
A népesedéspolitika olyan ősi eszközeiről, mint a magzatelhajtás, a csecsemőgyilkosság és az öregek megölése, Sumner a következőket írja: ... ősi népszokások, amelyek a legközvetlenebb és legprimitívebb módon reagálnak az élet kérlelhetetlen lényeire. / .../ A magzatelhajlás, a csecsemőgyilkosság és az öregek megölése azokban az időkben kezdődött, amikor a létért folytatott harc még olyan közvetlenül nyilvánult meg, annyira könyörtelen volt, hogy semmiféle emberbaráti érzelemnek nem volt helye. Ez utóbbi a civilizáció terméke. Csakis olyan emberek élhettek vele, akiknek a létért folytatott küzdelme annyira könnyűvé váll, az életért vívott versenyharca annyira enyhült, hogy minden kegyetlenség kiveszett belőlük. Ezen kívül termékfölösleg is rnutatkozott, tehát a létfeltételek is kedvezőbbek lellek. Nem a gyilkosság vagy az öngyilkosság maradi az egyetlen alternatíva.
Vissza 
