A szökevény

Előszó

Borsós Károly második kötetével jelentkezik, ezúttal prózával és ezúttal is magánkiadással. Mindhárom tény megér egy-egy -bővített- mondatot. Kezdjük talán az utolsóval.
Szebb korokban, hajdanában a könyvkiadásnak gyakorlatilag csak két módja létezett: amikor egy-egy jómódú mecénás felkarolta a művet és szerzőjét, fizetvén papírt, nyomdászt, s amikor mecénás nem akadt, a szerző önmaga vállalta -ha tudta- kézirat nyomdai művé válásának drága és rögös útjait. Tisztelet persze a legnagyobb és legönzetlenebb mecénások előtt, de munkálkodásukban mindig ott bújkált az az egyébként nagyon is emberi indíték, hogy osztozzanak a pártfogolt szerző majdani sikerében. Ők is tudták, mint a modern idők kiadói, hogy kicsi kockázattal nagy haszonra lehet szert tenni, még akkor is, ha ez a haszon nem mindig pénzt, hanem erkölcsi rangot, tekintélyt jelentett. A mecénások, a kiadók azonban gyakran tévedtek: megesett, hogy a méltó helyett a kevésbé méltót, a tehetség helyett a középszert támogatták. Ki tudja, hogy hány közérdeklésre méltó szerző és mű kallódott el tehetős támogató híján?
Volt -és van- egy másik út is: az, amikor a szerző nemcsak megírja, hanem fizetvén papírt, nyomdászt, önmaga bábáskodik a nyomtatott mű megszületésénél. Rögös, kockázatos út, de -az állami könyvkiadás megszüntével- újra megszokottá lesz. Borsós Károly immár másodszor vállalja ezt a megoldást. Ha kényszer szülte is: tisztességes magatartás. Vissza