Az 1860-as években Arany János fia, Arany László elindult Székelyföldre népmeséket gyűjteni. Ennek az útnak egy gazdag és sokunk gyerekkorát meghatározó népmesegyűjtemény lett az eredménye. A Tinta Könyvkiadó A szomorú királykisasszony című mesekönyvbe ebből válogatott tizenhét mesét. A kötetben elbeszélt történetek szép, ízes magyar nyelven szólnak, a mesék megőrizték eredeti hangulatukat, gazdag képzeletvilágukat, és a magyar népmesékre jellemző színes, változatos világba kalauzolják el az olvasót. 17 hangulatos rajz segíti a kicsiket a mesék befogadásában. A kötet végén a mesék régies, ma már nehezen érthető szavainak a magyarázatát is megtalálja az olvasó. A mesélés az ember ősi tevékenysége, mely során az idősebbek át tudják adni a fiataloknak az elődök tapasztalatait, történeteit. Az emberi közösségek hajnalán a tűz körül ülve kerítettek sort erre a rítusra. Bár ma már kevesebbet ülünk a tűz körül, a mesélés ugyanolyan fontos maradt. Nemcsak a gyermekek szeretnek mesét hallgatni, hanem a nagyobbak is, sőt a mese felolvasása is élmény. A mesékben olyan konfliktusokkal, személyiségtípusokkal, megküzdési stratégiákkal találkozhatunk, amelyek a mindennapi életünkben is rendre feltűnnek. Hiába több száz évesek vagy még régebbiek népmeséink, örökérvényű bölcsességeket rejtenek, melyek a ma emberéhez is ugyanúgy szólnak. A szomorú királykisasszony mesegyűjtemény párja a Farkas-barkas mesekönyv, amely ugyancsak Arany László gyűjtötte, eredeti népmeséket tartalmaz.
A kötet az alábbi meséket tartalmazza:
Az egyszeri gyerek A tündérkisasszony és a cigányleány A kismalac és a farkasok A kis gömböc Babszem Jankó Az aranyhajú hercegkisasszony A macska és az egér Zsuzska és az ördög A szomorú királykisasszony A szürke ló A kakaska és a jércike Dongó meg Mohácsi Az ördög és a két leány A nyelves királykisasszony Gagyi gazda Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? A cigány az égben és pokolban
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.