A T. Ház humora

Előszó

Hangyaszorgalommal összegyűjtötte két lelkes magyar úr, a magyar képviselőház fénykorának apró kis adomáit és az én titkárom: Deák Iván úr, a könyv-alakban való megjelenéshez segítette és sajtó alá rendezte, azt a tarka beszédgörgeteget, amelyet a képviselőház naplói őriznek 1867 óta.
Ezek a magyar lélek önkénytelen felcsillámlásai olyanok, mint amikor a nagy folyó habjai összeloccsannak és megmutatják, hogy a folyó medrében a föveny aranyat tartalmazó köveket rejt.
Ez az aranykő: a felcsillámló magyar humor.
A humor a történések titkos hasonlóságait vagy titkos ellentéteit egy pillanatra hozza felszínre, úgy mint a folyó habja egy pillanatra megcsillámlik a nap sugarában. A titkos hasonlóságoknak és a titkos különbségeknek a lélekre való hatása azután vagy íróniát, vagy szarkazmust vagy bonhomiát termel ki, ez mindig a talajtól függ.
Mi, magyarok, sírva vigadtunk és vigadva sírtunk. Nem véletlen ez nálunk, szemérmes asiatáknál, mert minden asiatánál a könny szemérme a mosoly. Nem szeretjük kitárni szívünket senkinek. Ami nekünk fáj, azt elhallgatjuk, a mi könnyeink befelé peregnek és hajtják azt a malmot, amit úgy hívnak, hogy szív. Az a kifejezés, hogy „csigavér'', amit mond a magyar, amikor megtorpan a sorssal szemben, a sok sok évszázadokon keresztül lenyelt fájdalmat jelenti, amit nem mutatott meg s amit szégyel megmutatni és mosolyog. Ez éppen olyan, mint a töröknek, vagy a tatárnak, vagy a kínainak, vagy a mongolnak a mosolya, mely eltakar mindent és szentnek tudja tisztelni a lelket, amelyet nem mutatunk meg. Vissza