A technika vivmányai az utolsó száz évben 22. füzet

Előszó

AZ ERDŐS KÁRPÁTOKNAK lejtőin egy büszke had ereszkedik alá. Nem portyázni jött, hogy zsákmánnyal megfakottan térjen otthonába ; otthont keres. Vele van házanépe, asszony, gyermek és az agg ; vele van jószága, barma, szóval mindene. Magával hozza hosszú út porát s porát az őshazának, mely őt táplálta, emlékét az illatos mezőnek, melyen lovát legel tété s melyet fájó szívvel hagyott oda.
A hosszú vándorlás után — hegyen és völgyön át — megpillantva a tágas rónaságot, mely tejjel és mézzel folyó volt, látva, hogy lovának a föld fűve ízlik, hogy a rajta kígyózó folyók vizét szívesen issza, megérlelődik benne az elhatározás : e föld lesz az új Haza !
S amit határozott, véghez vitte.
S a harci nép, mely e föld megszerzésén fáradott, elülvén a harcok zaja, szívesen cserélte föl fegyverét az ekevassal. A turul helyett, mely a győztes hadakat kisérte, dalos pacsirta lebeg a frissen tört hantok felett, melyekre a munkás keze a termő szemet hinti ; a föld busásan visszaadja a belészórt magot. Majd megelőzve a nyári nap korai kelését, megpendiil a kasza, gyűl a garmadába hordott kéve ; a föld fizet : a tízszeres magot ontja a gép, a cséplőgép.
A cséplőgép a legutolsó század szülötte, jellegzetes kifejezése azon törekvésnek, mely gépek alkalmazásával a termelésnek olcsóbbá és tökéletesebbé tételét tűzte ki célul. A legutóbbi száz év revoluciói, melyek főként a gyakorlati műszaki tudományok szédületes és valószínűleg örök időkre páratlanul álló rohamos fejlődésében nyertek kifejezést, melyek a kézműipar leszorításával az óriási gyáripart teremtették meg, a mezőgazdaság terén is mély nyomokat hagytak.
Vissza