A tér visszahívása

Fülszöveg

Nyaranta hazamegyünk; nyolcéves fiam számára a kétféle földrajzi és nyelvi kötöttség természetes. Egyformán ismeri a Dunát és a Szajnát, magyarul ugyanúgy beszél, mint franciául.
Ha valaki felnőtt korában más országba költözik, s továbbra is anyanyelvén akar írni, tudjuk, lehetőségei szerényebbek és bonyolultabbak lesznek. Kettős életre készültem, amikor idejöttem. Egy család egyensúlyának szolgálatára itt, s költői pályám folytatására otthon. Párizs és Pest összeragasztására. de nem montázs-technikával, nem. Több belső indokom volt az ellentétek ledöfésére, széttrancsírozására. Az előző, Két város című verseskötetemben tettem meg erre az első kísérletet.
A tér visszahívása újabb kísérlet (folytatás) a kétféle helyszín, az itt s az ott összeforrasztására. Ahogy megfér és összekeveredik bennünk az emlék és a jelenidő, éppen úgy összekeverhető a meglevő és a hiányzó tér, esetemben a Leclerc utca és a Németvölgyi út. A valódi látványba belekeverhetjük a képzelt, visszaképzelt táj darabjait. Mindez a látványnál beljebb eső, mélyebb közegben történik. Mi pótolhatná a testi jelenlétet? A hiány fájdalommal jár. De a feladat folytatható. S megvalósítása nem egyedül a költői kifejezés dolga. A magatartásé, az elveké is.
Helyzetemből, a két helyszín, a két haza vállalásából csak egyféle magatartás következhet. S hogy a hiányból ácsoljak valami meglevőt. Itt, Saint-Maurice-ban, a rendelkezésemre álló eszközökkel, magyar verset. Nem támaszthatjuk fel a halottakat. A zsebkendőm négy sarkában nem hozhatom el a vincennes-i erdőbe a Sashegyet. De mégis elhozom. Amennyire telik tőlem, itt, így, ide.
S hogy mindez mire jó? Minden személyes változat, sajátos (rendhagyó) helyzetből kitörő igyekezet, egy útirány keresése és kimondása szolgál valamit, hírhozó lehet. A valóságnak egy-egy szeletéről. Vagy azért, mert addig nem ismertük, vagy mert másképp képzeltük el." Vissza