A területi levéltárak fondjegyzékei 14.

Előszó

Baranya vármegye levéltára. A XIII. században kifejlődő nemesi vármegye iratanyagát Mohács előtt /analógiák alapján valószínűnek tarthatjuk/ a mindenkori alispán tartotta magánál, saját leveles ládájába helyezve a nemesség összességéhez érkezett királyi parancsokat, nádori rendeleteket és egyéb köziratokat.
A megye közállapotai azonban már 1526-tól kezdve siralmas képet mutatnak, a nemesség és papság menekülése már a mohácsi csata másnapján megkezdődött. 1526 és 1543 között négy izben volt a megye a török hadak felvonulási területe és keleti része már 1542-ben a török uralom alá tartozott.
1543-ban, Pécs eleste után török hódoltság alá került egész Baranya. Az itt lakó nemesség elmenekült a királysági területre, ahol egy ideig még fenntartotta a vármegyei szervezetet. Tolna vármegye ugyancsak menekült nemességével együtt generális congregatiokat tartottak, alispánt, szolgabirákat választottak. A nemesi vármegye működésének ebből az időszakából származó iratok /jegyzőkönyvek és kiadmányok/ a török hódoltság után nem kerültek vissza Baranya vármegye levéltárába. /Ezeket ma a Nemzeti Muzeum őrzi./
Baranya vármegye fondjegyzékbe foglalt levéltári anyaga csak a török hódoltság megszűnése után újra kiépülő vármegyei igazgatás során keletkezett iratanyagot tartalmazza.
A vármegye irományait a XVIII. században is még évtizedeken át a vármegyei főjegyző saját családi irataival együtt őrizte. 1731-ben, amidőn a vármegye székháza felépült, ennek földszintjén elhelyezést nyert a levéltár is. Ez a helyiség rövidesen szűknek bizonyult, s a XVIII. sz. végén a megnövekedett iratanyag elhelyezése céljára nagyobb helyiségről kellett gondoskodni. Ezért a levéltár megkapta a kancellisták helyiségét és ebben alakitotta ki a tabuláriumot. Azonban a helyszűke az iratok rendezésének továbbra is egyik fő akadálya maradt. A XIX. század folyamán egyre szaporodó anyagot 1890-ben két részre osztották. Az un. "régebbi levéltárt" a nyirkos, mélyen fekvő és nehezen szellőztethető, korábban börtönnek használt helyiségben helyezték el. Ez a nem megfelelő tárolás penészesedést, egyes iratkötegek pusztulását eredményezte. Az iratanyag másik részét /az 1860-1870. évtől kezdődően, valamint a közgyűlési jegyzőkönyveket/ a vármegye szárnyépületében helyezték el. A két világháború közötti években a vármegye a székház szomszédságában uj házat vásárolt és az ide áttelepített hivatalok felszabaduló helyiségeiből öt nagyobb földszinti száraz szobát jelölt ki levéltári helyiségekül.
A levéltárak államosítása /1950/ után a vármegyei iratanyagnak az a része, amelyiket korábban a volt börtön helyiségében tároltak, rongált állapotban került át az állami levéltár őrizetébe.
A vármegyében levő iratanyag rendezését a XVIII. században kezdték meg. 1735-ben az addig összegyűlt iratok lajstromozására és iratfajták szerinti elkülönítésére került sor. Pápay István hiteles jegyző irányításával. A Pápay által kezdett irattározási rendszert, körülbelül az ötvenes évekig folytatták. Utána már csak /egy 1752. évi rendelet értelmében/ a jegyzökönyvek mutatózása folyt. Ezt a munkát azonban csak az "élő" anyagban végezték el, s igy a korábbi közgyűlési jegyzőkönyvi anyag segédlet nélkül maradt. Valószinü, hogy az első rendezők által kialakitott irattározási rendszerrel is felhagytak úgyhogy - a hetvenes évek végére mar nagy tömegű rendezetlen iratanyag keletkezett. Ezt azután a helytartótanács ismételt sürgetése ellenére sem sikerült rendbeszedni. Fokozta a zavart II. József 1786. évi rendelete, amelynek értelmében a birósági iratokat el kellett különíteni a "politikai", azaz közigazgatási iratoktól abból a célból, hogy az előbbiek a kerületi tábláknak átadhatók legyenek. Ez a munka is megkezdődött anélkül, hogy a kivánatos eredmény, az irattár rendje megvalósult volna. Végül a XIX. század elején, sor került az első vármegyei levéltáros alkalmazására.
Selejtezés az iratanyagban 1950 előtt nem történt. Vissza