A Tisza vízrendszer hidrogeográfiája

Előszó

A magyar nép történelme összefügg vizeinkkel, különösen vonatkozik ez a Tiszára és vízgyűjtőjére. Az ország területének mintegy ötödét a Duna, a Tisza és mellékfolyóik rendszeres elöntésétől mentesítették. A Tisza árterületét a 19. század elején még részben vagy állandóan víz borította, amely elsősorban nem a gazdálkodás területe volt, hanem a nyomornak, a betegségnek (az akkoriban itt is népbetegségnek számító váltóláznak, a maláriának) volt a forrása, és ami útját állta a mezőgazdaság, a közlekedés és a települések fejlődésének. Az ország eme problémáit fölismerő Széchenyi István társával és barátjával, Vásárhelyi Pállal dolgozták ki a Tisza és árterületének rendezési ervét, amelynek megvalósulásával ezen országrészünk rohamos fejlődése megindult.
A Széchenyi által lefektetett fejlesztési terv három nagy feladatcsoportot jelölt ki. Az első szakaszban meg kellett teremteni a nyugati országokban már több évtizeddel korábban megindult gazdasági és társadalmi átalakulás természeti előfeltételeit, köztük kiemelt hangsúllyal az Alföld nagy kiterjedésű mocsaras területeinek lecsapolását és a Tisza-völgy árvíztől való mentesítését. Másodikként fel kell tárni a vízrendezési és folyószabályozási beavatkozások következményeit, azt, hogy milyen módon és mértékben változtatják meg az Alföld főbb vízföldrajzi tájainak vízháztartását, továbbá, ezen a változások lehetséges tovagyűrűző hatásait az éghajlati, a talajtani és növényzeti viszonyok alakulására. Végül, a tervezői munkálkodás harmadik szakaszában meg kellett állapítani azokat a főbb területhasználati módozatokat és lehetőségeket, amelyek egyaránt alkalmazkodnak a piaci elvárásokhoz és a vízrendezés utáni természeti adottságokhoz.
A műszaki és természettudományi szempontból optimálisan, s vízgazdálkodási és gazdasági előrelátással megtervezett művek a terület átvédelmi biztonságát igen magas szinten szavatolják. A rendezés óta az árvízkatasztrófák száma jelentősen csökkent. A folyómeder stabilizálódott a szabályozási munkák a vízi közlekedés és a jéglevonulás biztosítása mellett megteremtették a lehetőségét a továbbfejlődésnek: az öntözésnek, az intenzív vízi szállításnak, a környezetszennyezés nélküli energiatermelést biztosító folyami vízlépcsők építésének. Az ebben a korban kifejlődött kisvízi, középvízi és nagyvízi szabályozás standard módszereinek az alkalmazását messze meghaladó módon Vásárhelyi Pál a 19. század második felének elveit is megelőzve a preventív védekezési művek építését a vízjárás szabályozás aktív módszereivel kapcsolta össze. (Tapasztalatait felhasználva kezdték el az Egyesült Államokban a Mississippi-Missouri szabályozási munkáit.) Vissza