A tojásárus hosszúnapja (dedikált példány)

Fülszöveg

"Valaha ugyanitt egy bánatos múlt századi mosónő tűnt el a teknőjéből gomolygó gőzben ugyanúgy, ahogyan most leheletének jégvirágai között Angéla."
Belezuhan az ember ezekbe a hömpölygő írásokba. Tesz még néhány kétségbeesett kísérletet, hogy megkapaszkodjon a parton, hiszen az ismeretlen, a szürke számtalan árnyalatában megjelenő, furcsa világ inkább taszító, mint csábító, de magával ragadja az áradó, szövevényes szöveg. Együtt sodródik a szamogont vedelő boncnokkal, a gyökeret eresztett autóbusszal, Gubi Mari elvetélt magzatával, egy ellopott gyerekbiciklivel, Cska nővér irdatlan testével, az Admirala Nahimova csatahajó festett másával, a majdnem busává változó harisnyákkal, egy agyonmosott, kifakult kis asszonnyal és a tojásárus soha el nem készülő ruhájával. Aztán a kötet végén úgy látja, ez a világ is olyan, mint az ott, a hullámok között. Vagy legalábbis nagyon hasonló.
"Miközben Fundánicsról fokozatosan lekopott maradék sorsa, egyre kevésbé emlékezett a történtekre. Lelkét mind gyakrabban szállta meg a kétely, talán nem is vele, hanem valaki mással esett meg az élete, s ettől a kínos bizonytalanságtól csak akkor szabadult, amikor felhajtotta az első bögre szamogont. A távozó sejtések jócskán megkínozták, fájdalmasan szakadtak fel, a torkáig emelték a gyomrát, a máját, egész testében undorodva remegett. A második adaggal aztán újratöltötte élmény nélküli, kiürült zsigereit, ettől határozottan jobban lett. Egyesével rakta vissza belső szerveit, szervezete begyakorlottan végezte befogadásukat, a transzplantáció alatt végig érezte, mennyire idegen, akivel azonosul. Pedig az apja kiváló donornak bizonyult, a görög katolikus atya nem hiába állt állandó megfigyelés alatt egészen a haláláig." Vissza