A tóparti gyilkosság

Előszó

Részlet a könyvből:
Ahogy befordultam a Szent Anna-utcába, három fiút pillantottam meg, akik közül kettőt, látásból, már ismertem. Az egyiket a Holdvilágképűnek, a másikat a Kutyafejű Tatárnak hívták a cimboráim. Mind a kettő tizenegy esztendős lehetett, mint én; de a Kutyafejű Tatár valamivel erősebbnek látszott nálam. A harmadik fiú, akit akkor láttam először, majdnem egy fejjel volt nagyobb, mint a kis tömzsi Holdvilágképű, négyünk közül a legalacsonyabb; hanem a vékony nyakáról, meg a szűk melléről lerítt, hogy gyöngébb, mint én és mint a másik két fiú. Később megtudtam, hogy éppen aznap töltötte be a tizenkettedik évét.
Ennek az ismeretlen fiúnak kemény kalap volt a fején, a jobbkezében kis pálcát, a balkezében pedig pergamen-tekercs formájú papírcsomagot tartott.
Abban a pillanatban, amikor - bekanyarodva a Szent Anna-utcába - rájuk bukkantam, a keménykalapos, közel az utcasarokhoz, mozdulatlanul állott a gyalogjáró szélén; a másik két fiú vele szemben s tőle alig egy lépésnyi távolságban, hasonlóképpen mozdulatlanul posztolt a kocsiúton. Meglátszott rajtuk, hogy nem akarnak tágítani az ismeretlen mellől: s mintha jobbról is, balról is körül akarták volna fogni, hogy valamerre el ne ugorhassék. A Holdvilágképű vigyorgott. A Kutyafejű Tatár, aki kezét a zsebébe mélyesztve, hetykén lóbálta a testét, nem volt ilyen vidám; ellenkezőleg: vésztjósló komorság ült az arcán. De mind a ketten farkasszemet néztek a keménykalapossal. Vissza