A török kor emléke a magyar szókincsben

Előszó

A magyar nyelv oszmán-török jövevényszavainak kutatása mindig kissé háttérbe szorult korábbi török átvételeink kutatásával szemben. Ez bizonyos fokig érthető, hiszen a honfoglalás előtti török érintkezéseinknek - kisebb mértékben a középkoriaknak is - mind népünk, mind nyelvünk történetében összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége van, mint a jóval rövidebb ideig tartó és kisebb hatóerejű oszmán-török érintkezésnek.
Nem véletlen, hogy a török-magyar rokonság gondolatának első tudományos jellegű megfogalmazásai éppen a török hódoltság utolsó évtizedeiben jelentek meg. A török-magyar szóegyezések felméréséhez az oszmán-török nyelv jelenléte, ismerete vezetett. Legkorábbi kutatóink - Laurentius Toppeltinus de Medgyes, Beregszászi Nagy Pál, Révai Miklós - kizárólag oszmán-török anyag alapján állították össze török-magyar szóegyeztetéseiket. Ugyanakkor Schlözer Gáspár, Gyarmathi Sámuel és mások már a 18. század végén felismerték, hogy honfoglalás előtti átvételeink más jellegűek, mint a török kori átvételek, hogy az előbbieket nem mindig lehet összevetni az oszmán-török nyelv szavaival. Horváth István és Hunfalvy Pál kezdték a magyar nyelv török jövevényszavait korok szerint rétegekbe rendezni. A korai átvételek rétegelése még bizonytalan s hibáktól sem mentes, de már határozottan elválik tőlük a legkésőbbi, oszmán-török réteg. Ez a felimerés sajnos eltikkad Vámbéry Ármin módszertanilag más szempontból is kifogásolható török-magyar szóegyeztetéseiben, majd az egész oszmán-török kérdés teljesen háttérbe szorul a bekövetkező "ugor-török háború"-ban. Vissza