A tudomány lajtorjája

Fülszöveg

A historikusok általában úgy tekintenek az államszocializmusra, mint a világ- és a magyar történelem sajátos korszakára. Önmagában álló politikai, gazdasági és társadalmi rendnek vélik, olyan történeti képződményeknek, mely az idő folyamában kristályosodott ki, és változatlan formában maradt ránk. A könyv amellett érvel, hogy a múlt rendszer kultúraként, intézményesült kategóriák, időben változó jelentés-összefüggések rendszereként is felfogható. Fogalmaink és képzeteink mindenkor meghatározzák a társadalmi folyamatok érzékelését és értelmezését.
Az 1945 utáni magyarországi mobilitás, a korabeli társadalmi átalakítása és átalakulása, közelebbről az új értelmiség színre lépése e kötet tárgya. A szerző feltérképezi, milyen erők, reprezentációs, nyelvi szabályok hatottak a korban. Míg a hatalom az egyenlőség eszményét sulykolta, és azt sugallta, hogy a társadalom minden tagja zsebében hordja a marsallbotot, addig a korabeli jelenségek egy részét (a szegénységet vagy a kisebbségek létét) igyekezett - és nem csak rendészeti eszközökkel - láthatatlanná tenni, eltüntetni. Az egyes korszakok uralkodó diskurzusai döntik el, mi számít egy adott közegben igaznak (tudományosnak). A diktatórikus hatalom a kor ellenőrzött nyilvánosságában monopolizálta a saját értelmezését: mobilitásként ábrázolta a változások, hogy az egyének saját sorsuk alakulását társadalmi előrelépésként élhessék meg. A tudomány lajtorjája "a földön állt, csúcsa pedig az égbe nyúlt". Vissza