A vadember/Budapest nagykávéház/Három boltoskisasszony

Fülszöveg

Az 1926-ban írott A vadember Nagy Lajos pályáján belül is kísérleti jellegű. A többször átdolgozott műről maga írja: "... nem éppen tökéletes, sőt stílusbeli, megírási zavaroktól sem mentes, de tele jóindulattal és sok újnak akarásával." Jóllehet a "sok újnak akarása" itt még megreked a szándék szintjén, de már A vadember is fölcsillantja a később tökélyre fejlesztett Nagy Lajos-i regényforma erényeit: a mozaikokból összeálló totalitást. Az idő itt még a 19. századi regén kedvelt különc hőseit támasztja föl, "különleges sztoriról" is gondoskodik, hiszen a kisvárosi házasságtörő asszony kálváriájáról mint szüzséről valóban csak a a port kell letörölni... De hogy a zsarolással egybekötött szokványos történet mégis megújul, és a nyilvánvaló fogyatékosságok ellenére is hamisíthatatlanul Nagy Lajos-ivá válik, az a cselekmény mellékágaiban föltárulkozó plasztikus társadalomképnek köszönhető.
A Budapest Nagykávéház - már a nagy sikerű Kiskunhalom tapasztalataival az író háta mögött - talán a műforma kiteljesedése Nagy Lajos pályáján. Az 1936-ban írott "szimultán" regény egyetlen hónap, az 1935. július 3-tól augusztus 4-ig terjedő rövid időszak társadalmi és politikai eseményeit villantja föl, úgy, ahogyan azokat egy korabeli budapesti kávéház közönsége érzékeli és értékeli. Ebben a polgári, kispolgári és olykor bohém miliőben sajátos fénytörésnek lehetünk tanúi: a makro- és mikrokozmosz, azaz a világ, az ország, a város, és ezen belül is e különös senki földje, a kávéház eseményei a vendégek (olykor hamis) tudatában tükröztetve interpretálódnak. Nagy Lajos itt is kívülről ábrázol, olyannyira kívülről, hogy handabandázó vagy félszegen sertepertélő, emberi mivoltukban megalázott vagy másokat kegyetlenül megalázó, milliókat csörgető vagy pengős adósságokkal küszködő hőseitől minden részvétet megtagadva csak a szatirikus felhangokat pendítő szkepszis vezeti tollát. "Erjesztő és nyugtalanító könyv!" - mint Remenyik Zsigmond írja róla.
Az 1938-ban keletkezett Három boltoskisasszony már újra szűkebb optikát használ. Az egy évvel korábban írott szociografikus indíttatású műnek, A falu álarcá-nak hatalmas élményanyagát oltja és oldja itt epikus vonalvezetésű fikcióba, művészileg kiérlelve a Kiskunhalom-ban és a Budapest nagykávéház-ban tökéletesített műforma és megközelítés, valamint a hagyományosan belterjesebb világú regény keresztezésének lehetőségét. A három "dunaszemesi" boltoskisasszony mélylélektani eszközökkel ábrázolt élete és tragédiája olyan vezérfonallá válik az író kezében, melyre fölfűzheti azokat a mozaikszemeket, melyekből az egész falu társadalomképe rajzolódik ki. Vissza